Szepessy László vezető edzőt kérdeztük, készítsen egy rövid áttekintést a 2018-19-es bajnokság őszi szakaszáról

Milyen célkitűzésekkel indult a csapat, mi valósult meg az elképzelt tervekből és hogyan tovább a bajnokság hátralévő részében.

– Célkitűzés a bajnokság előtt az volt a szakmai stábnak, hogy az ez év januárban elkezdett, szakmai munkát és a csapat fejlesztését tovább folytassa.

A győri futball kultúrájához illő, a klub tulajdonososainak, és a szurkolóinak is tetsző játékfelfogás és stílus összetevőit tovább fejlessze.

A jövőbeli magasabb céljaink elérése érdekében pedig célozza meg a 2019-20-as NB-I-es tagságot!

 

Az edzéseken folyamatosan, oktattuk azokat a mentális, fizikai, technikai, és játék stílusbeli ismereteket, elemeket, amelyekből összeállt a csapat őszi játék stílusa és játéka!

 

Ki kellett alakítani a régi és az érkező új játékosokból azt a csapatot, amely csak a győzelemre játszik!

A csapat minden őszi mérkőzését szerette volna megnyerni és ezért mindent meg is tett!

Játékunk alapja a letámadás volt! Ez már az első bajnoki mérkőzésektől kezdve megjelent a csapat játékában!

És mi az ami ebből megvalósult?

 

Mivel az első helyen telelünk, a legtöbb győzelmet arattuk és a legtöbb gólt rúgtuk és a második legkevesebb gólt kaptuk, úgy gondolom, hogy nem kell elégedetlennek lennünk.

De mivel egy csapat játékát folyamatosan fejleszteni kell, így mi sem fogunk tétlenkedni, és minden játék ellem folyamatos fejlesztésére törekszünk a jövőben is.

 

És ilyenkor lehet feltenni a kérdést hogy, hogyan tovább.

 

Ha a csapat jobban fog fejlődni a tavaszi szezonban az elvártnál, akkor a játékunk is még eredményesebb és látványosabb lesz! Ennek érdekében tovább szeretnénk erősíteni a játékos keretünket is!

 

Összegezve az elmúlt időszakot, jónak ítélem meg, mert kialakult egy remek tanítható közösség és ebből adódóan a játékosok alig várják, hogy a tavaszi bajnoki mérkőzéseken is bizonyíthassák tudásukat, és elérjék kitűzött céljainkat!

 

Minden szurkolónknak örömet szeretnénk okozni a tavaszi játékunkkal és eredményességünkkel.

A csapat nevében kívánok minden Gyirmóti szurkolónak, szimpatizánsnak sikerekben boldog, békés új esztendőt .

 

BUÉK