Hogy élte meg ezt az õszt?

Voltak nagyon nehéz pillanatok, ez nem vitás – mondta a klubvezetõ. – Kellemetlen kudarcokkal szembesültünk, ilyen volt például a veszprémi, vagy a bajai vereség.

Ha valami tanulságot kell vonni, akkor mi lenne az?

Megint tanultunk, akár még azt is mondhatnám, hogy okosabbak lettünk. Megint szembesültünk azzal, hogy csak saját magunknak, a saját szemünknek hihetünk. Nem az a lényeg, hogy egy-egy játékos, vagy az ügynöke mit mond saját magáról, vagy arról, akit képvisel, hanem az, amit mi látunk.

Az õszi eseményekhez hozzátartozik, hogy Pomper Tibor és Tóth Mihály a Baja elleni találkozó után elhagyta a csapatot. Ezt, hogy élte meg?

Az egyáltalán nem fontos, hogy ez egy vezetõnek mit jelent, levontam magam is a tanulságokat. Ennél lényegesebb, hogy érdekes módon ezt követõen feljavult a csapat teljesítménye, és néhány egyéni produkció is. A legfontosabb pedig az, hogy a csapat jó legyen.

Mire számíthatunk tavasszal?

Mivel egyáltalán nem vagyok elégedett az eredményekkel változtatni kell néhány helyen. Az átalakítás már el is kezdõdött. Egy szerethetõ, eredményes, lelkes csapatot szeretnék látni a pályán, amely természetesen elõrébb is lép a tabellán.

Az utóbbi napokban több helyen is olvashattuk, hogy az edzõt keresõ Debrecen szívesen látná Várhidi Pétert a kispadján. Nem tart attól, hogy az egykori szövetségi kapitány távozik?

Eszembe sem jut. A szakembernek élõ szerzõdése van az SZTK-Erimával. Én is láttam, hogy vannak, akik úgy vélik csak úgy el lehet innen vinni Várhidi Pétert. Ez azért nem ilyen egyértelmû, világosan leírtunk mindent a vezetõedzõ szerzõdésében.

(futsalarena.hu/sztk)