A tavalyi NB I-es ezüstérmessel vívott találkozó egyes periódusában csapatunk irányította a mérkõzést és az elsõ félidõben Somorjai Tamás a másodikban pedig Varga Zoltán találta el a kapufát. Ennek ellenére nem sikerült elkerülni a vereséget, hiszen egy megingást kihasznált a hazai együttes és megnyerte a találkozót.
 
“Összességében elégedett lehetek a látottakkal, még akkor is, ha edzõmeccsen sem szeretek kikapni – mondta Horváth Ferenc vezetõedzõ. – Az elsõ félidõben és a második elsõ felében is irányítani tudtuk a játékot, csak a szerencséjének köszönhette a Paks, hogy nem vezettünk. Ami ennél is fontosabb az az, hogy a csapat teljesítménye folyamatosan javuló tendenciát mutat. Egyre több olyan jelenet köszön vissza, amelyeket az edzéseken gyakorolunk. Jól esett, hogy a paksiak is gratuláltak a csapat teljesítményéhez, de nagyon sok dolgunk van még.”
 
Paks–SzTK-Erima 1–0 (0–0)
 
Paks, 50 nézõ.
 
SzTK-Erima: Kozma T. (Dénes) – Nagy T. (Csák), Szamosszegi, Csiszár, Szamosi – Barna (Csepregi), Lannert (Király A.) – Hullám (Bonifert), Somorjai (N’Galle), Varga Z. (Fekete L.) – Márkus (Bölcsföldi)
 
G: Montvai

(futsalarena.hu/sztk)