Tavaszi szezonnyitó sajtótájékoztatót tartott klubunk a Gyirmót Hotelben, ahol a téli munka tapasztalatairól és a csapat előtt álló hónapok kihívásairól is szó esett. Az eseményen Horváth Áron ügyvezető igazgató, Horváth Cs. Attila sportigazgató, Weitner Ádám vezetőedző, Hajdú Ádám csapatkapitány, valamint Madarász Márk és Bobál Gergely játékosok osztották meg gondolataikat.
A sajtótájékoztatót Horváth Cs. Attila nyitotta meg, aki köszöntötte a megjelent újságírókat, majd hangsúlyozta: a tavaszi rajt már a küszöbön van, csapatunk, szombaton 14 órakor, Budaörsön kezdi meg a bajnoki küzdelmeket.
Ezt követően Horváth Áron értékelte a mögöttünk álló időszakot:
– Úgy gondolom, valódi téli felkészülésen vagyunk túl. Voltak távozók és érkezők is, ugyanakkor meggyőződésem, hogy erősebb lett a keretünk. Céljaink nem változtak, szeretnénk a következő idényt már az NB II-ben tölteni. Külön öröm, hogy komolyabb sérülés nélkül zártuk ezt az időszakot.
Horváth Cs. Attila az értékeléshez csatlakozva részletesen beszélt a keret változásairól és a klub célkitűzéseiről is.
– Az érkezők beilleszkedését nagyban segítette, hogy egy hetet együtt tudtak tölteni a csapattal a szállodában, ami szakmailag és közösségépítés szempontjából is hasznos volt. Bajnokok akarunk lenni és feljebb jutni, tavasszal tizenhárom bajnoki mérkőzésre, plusz két osztályozó találkozóra készülünk.
A sportigazgató kiemelte, hogy a távozók helyét tudatosan, minőségi játékosokkal pótolták.
– Minden poszton igyekeztünk valódi erősítést hozni. A támadó Nagy Krisztián helyére Bobál Gergely érkezett a Videotonból, a középpályán Katona Máté pótlására Németh Tamás csatlakozott hozzánk, aki a szlovák élvonalbeli Komárno együttesétől jött. Dobozi Krisztián helyett a rendkívül rutinos, több mint kétszáz első- és másodosztályú meccsel rendelkező Pejovics Danilo érkezett. Az utolsó igazolásunk is posztra történt, az átigazolási időszak utolsó napján Papp Zsombor az élvonalbeli Kisvárdához távozott, így a helyére egy szintén fiatal kapus, Szabó Kornél jött az ETO-ból. Van még egy „jolly jokerünk” is, Kalmár Zsolt személyében, bízunk benne, hogy hamarosan pályára léphet, és nagysegítségünkre lesz.
A szakmai stábban is történt változás: Szekeres Adrián helyett mostantól Koltai Tamás látja el a video elemzői feladatokat.
A szakmai munkáról Weitner Ádám vezetőedző is részletesen beszélt, aki sajátos helyzetként írta le a téli időszakot:
– Érdekes a helyzet, hiszen a bajnokságon belül télen hosszabb a pihenő, mint nyáron két idény között. Az első időszak főként egyéni, otthoni futómunkával telt, ezt követte egy hat hetes, intenzív közös program. Azt gondolom, elvégeztük azt a munkát, amit elterveztünk.
A vezetőedző hangsúlyozta: a felkészülési mérkőzéseken nem az eredmény volt az elsődleges szempont.
– Az edzéseken mutatott teljesítménnyel elégedett vagyok. A meccseken nem az eredmények számítottak, hanem az, hogy kijavítsuk a hibákat, finomítsuk a játékunkat. Örömteli, hogy öt hét alatt nem volt húzódásos vagy komolyabb kontakt sérülésünk, ami a megfelelő terheléselosztást igazolja. A célokról egyértelműen fogalmazott:
– Készen állunk arra, hogy megnyerjük a bajnokságot. Bízunk benne a rájátszáson mi kerülünk ki győztesen, mert edzésről edzésre, mérkőzésről mérkőzésre ezért dolgozunk.
A játékosok részéről Hajdú Ádám is értékelte a mögöttünk álló időszakot:
– Játékosként ilyenkor nehéz igazán újat mondani, hiszen hosszú szünet volt mögöttünk. Az első időszakot „home office” jelleggel oldottuk meg, mindenki egyéni program alapján dolgozott, és úgy érzem, ezt nagyon profin elvégeztük. Jó állapotban tértünk vissza a közös munkára.
A csapatkapitány kitért a körülményekre is:
– A műfű sosem egyszerű, még akkor sem, ha az állapota kiváló volt. Nem ideális, de alkalmazkodtunk hozzá. Amikor újra előkerült a labda, mindenkin érezni lehetett, hogy már a bajnokságot várja.
A célokról egyértelműen fogalmazott:
– A célok világosak. A csapat elvégezte a munka nagy részét, az új játékosokkal gyorsan összekovácsolódtunk. Bízom benne, hogy ez a pályán is meg fog látszani, és az eredményekben is visszaköszön majd.
Bobál Gergely számára különleges jelentőséggel bír a mostani időszak:
– Örülök, hogy újra itt lehetek. Tizenegy éve játszottam itt utoljára, így számomra ez egyfajta visszatérés is. Komoly célok vannak a klub előtt, nemcsak erre a fél évre, hanem hosszabb távon is, és jó érzés egy ilyen projekt részese lenni.
A támadó a saját állapotáról is beszélt:
– Régen éreztem magam ilyen jó fizikai állapotban. Ez volt az egyik legkeményebb felkészülésem, de pontosan tudjuk, miért dolgoztunk ennyit. Bízom benne, hogy ez a pályán is meg fog mutatkozni.
Csapatunk idén pontosan tíz éve nyerte meg az NB II-es bajnokságot, s jutott fel az élvonalba. A jubileummal a tavasz folyamán külön is foglalkozni fogunk.
Madarász Márk számára személyes jelentősége is van az évfordulónak, az akkori bajnok csapatnak is tagja volt:
– Nehéz kimondani, hogy már tíz év eltelt. Amikor felkerültem az első csapathoz, azt mondták, egy csettintés alatt elrepül az egész karrier, és valóban így lett. Egy bajnokságot megnyerni mindig rendkívül nehéz, akkor is az volt, és most is az.
A tapasztalt játékos szerint a célok ma is hasonlóak, mint egy évtizeddel ezelőtt:
– Most is hasonló ambíciókkal vágunk neki a tavasznak. A klub rengeteget fejlődött azóta, az infrastruktúra, a körülmények sokat változtak. Nem NB III-as szintű klub vagyunk, de ezt a pályán kell bizonyítanunk. Akkor még zöldfülű voltam, most már rutinosabb játékosként szeretném segíteni a csapatot.

