Hosszú téli szünet után, ami persze nem volt unalmas a NB III-as csapatunk és a szakmai stáb számára, szombaton 14 órakor, Budaörsön, újra bajnoki mérkőzésen lép pályára együttesünk. A jó rajt mindig fontos, ami természetesen most sincs másképpen, így listavezető csapatunk győzelmi reményekkel utazik majd a 8. helyezett hazai gárda otthonába. A három pont megszerzése persze nem lesz egyszerű feladat, hiszen a budaörsiek keretét magasabb osztályt is megjárt rutinos futballisták, valamint tehetséges fiatalok alkotják, és hazai környezetben mindenkire veszélyesek.

Csapatunk, a kemény fizikális tréningek után, a héten már a taktikai edzéseket is előtérbe helyezte, s bár sérülés miatt, ezúttal biztosan lesz néhány hiányzónk, a gárda készen áll a bajnoki megmérettetésre. A tavaszi menetelés középpontjában a bajnoki cím megszerzése, valamint az osztályozó sikeres megvívása szerepel, így ennek rendelünk alá mindent a klub háza táján!

Második csapatunk egyelőre előkészületi mérkőzést játszik, szombaton 11.30 órakor, a ZTE II gárdáját fogadja. A hét végén immáron az utánpótlás bajnokságok többsége is elkezdődik, így például u19-es együttesünk, szombaton 14 órakor a Kecskemét, míg a bajnokságában éllovas u17-es csapatunk, a Tatabánya gárdáját látja vendégül, vasárnap 10 órai kezdéssel.