A bajnoki pontvadászat első nyolc fordulójában nem sikerült győztesen lejönni egyik mérkőzésünk után sem az éppen aktuális gyepszőnyegről, ami történelmi mélypontot jelentett 1993-ban újjáalakult klubunk életében. Ez a negatív sorozat akkor Csizmadia Csaba vezetőedzői állásába került. ( Ő egyébként, azóta az U21-es válogatotthoz került, ahol Gera Zoltán szövetségi edző egyik segítője lett.) Hogy ez a lépés, szakítás kellett-e ahhoz, hogy talpra álljon együttesünk, nem valószínű, hiszen a mutatott játék és a helyzetek kialakítása terén korábban is „elfogadható” volt a teljesítmény, azonban a befejezésekbe rendre hiba csúszott, ami után nem jöttek a gólok, s így elmaradtak a győzelmek. A kezdésnél elszenvedett kettő vereség után öt döntetlen, majd egy újabb kudarc következett, aztán szerencsére „nagyot fordult velünk a világ”, hiszen Tamási Zsolt szakmai igazgató kényszerű, átmeneti szerepvállalása a kispadon, jó húzásnak bizonyult, ugyanis a soron következő hazai találkozóinkon, az Ajka és a Siófok ellen is győzelemnek örülhettünk, de mivel az imént említett kezdeti sikertelenség miatt meglehetősen nagy a lemaradásunk, ezért fontos lenne, ha nem törne meg az utóbbi kettő mérkőzésünkön elért rövid győzelmi sorozat.

A Balaton-partiak elleni győztes találkozó után Tamási Zsolt fontosnak tartotta a visszatekintést is: Helyenként kimondottan szép támadásokat vezettek a játékosaink, ami korábban is meg volt a csapatban. Ezt próbáltam felszabadítani az elmúlt napokban bennük, a játéktudás, a fizikai állapot, a fizikai állapot, mind-mind rendben volt, csak nem jöttek az eredmények. A kidolgozott helyzetek alapján megérdemelten nyertünk, hiányérzetem viszont azért van, mert most is sok lehetőséget hagytunk kihasználatlanul. Most a küzdeni tudás jó játékkal is párosult, de me kiabáljunk el semmit. Ha ezt a játékot tudja hozni a csapat a közeljövőben, akkor jó esélyünk lehet a soron következő mérkőzéseken is. Fontos, hogy bízzanak a fiúk önmagukban, az elvégzett munkában és felszabadultan próbáljanak játszani.

Természetesen klubházunk folyosóin a hétköznapokban a lehajtott fejeket most felváltották a mosolygós arcok, de nem szabad hagyni, hogy ez a mosoly az arcunkra fagyjon, ezért a hétvégén tovább kellene robogni a győztes vágányon a fővárosi vasutasok otthonában is, ugyanis ahhoz a BVSC-hez látogatunk, amellyel még bajnoki, vagy kupa, de még felkészülési mérkőzésen sem találkoztunk korábban, így e tekintetben is történelmi találkozó elé nézünk.

Az 1911-ben alapított, szintén kék-sárga színekben szereplő Budapesti Vasutas Sport Club-Zugló Közhasznú Egyesület (BVSC-Zugló) egy jelenleg 13 szakosztályt magában foglaló budapesti sportközösség, amit sportoló vasutasok hoztak létre azzal a céllal, hogy egységes keretek között zajló sportolási lehetőséget biztosítson a fővárosi vasutasoknak. Az egyesület a magyar egyetemes sporttörténelemben mindig kiemelt helyet foglalt el. 2011-ben a BVSC neve BVSC-Zuglóra változott, mivel a klub irányítását átvette a budapesti XIV. kerületi önkormányzat.

Fővárosi ellenfelünk győzelemmel kezdte a bajnoki pontvadászatot (Haladás o: 1-0), utána azonban egy négy vereséget magában foglaló rossz szériát produkált (ETO i: 4-0, Soroksár o: 1-2, Budafok i: 2-0, Szeged o: 0-1). Ezek után három döntetlen (MTE i: 3-3, PMFC o: 0-0, Kazincbarcika i: 2-2), majd egy hazai vereség (Vasas o: 0-2), végül egy idegenbeli győzelem (Ajka i: 0-1) zárta a sort.

A budapesti kék-sárgák az eddigi 10 fordulón belül 2 győzelemmel, 3 döntetlennel és 5 vereséggel, 8-16-os gólkülönbséggel és az így gyűjtött 9 ponttal a 16. helyen tanyáznak, míg mi 2-5-3-as mérkőzés, 11-13-as gól mutatóval és 11 ponttal a 14. pozícióból várhatjuk az egymás elleni fontos találkozót.

A Merkantil Bank liga másodosztályú küzdelemsorozata 11. fordulójának mérkőzése, a BVSC Zugló – Gyirmót FC Győr találkozó 2023 október 8-án, vasárnap 15.00.-kor kezdődik házigazdánk fővárosi, Szőnyi úti Stadionjában, de azok sem maradnak le az összecsapásról, akik esetleg nem tudják a helyszínen nézni, hiszen annak eseményeit, jeleneteit az Oxygen Media felvételének köszönhetően a www.gyirmotfc.hu oldalon található linkre kattintva élőben, később a YouTube-on keresztül felvételről, valamint honlapunkon olvasható állandó szöveges tudósításunkon követhetik.