Csapatunk szerdán hazai pályán fogadja a PMFC együttesét, majd szombaton Pécsett játsszuk a visszavágót.

Csapatunk szép teljesítménnyel rukkolt elõ, így sikerült bajnokságot nyerni az NB II-ben. A bajnoki rendszer azonban rájátszást ír elõ, aminek harmadik körében találkozunk a Péccsel.

Aki követi az utánpótlás bajnokságokat az tudja, hogy a párharc esélyese a baranyai gárda, hiszen õk már voltak NB I-es ifiben, és évek óta NB I-es utánpótlás bajnoki rendszereket üzemeltetnek. Nálunk ez a munka csak most kezdõdött el, így különösen szép eredmény, hogy az utolsó percig versenyben maradunk.

A párharc nem lesz könnyû fõleg úgy, hogy legutóbb a Pécs csapatában pályára lépett többek között a felnõtt csapatból Dibusz és Kvekveskiri is, aki nekünk a felnõtteknek is lõtt már gólt az NB II-ben, s most gyakorlatilag NB I-es játékos.

Szóval a gyirmóti fiataloknak jó mérkõzést kívánunk, és szurkolunk nekik, hogy okozzanak meglepetést, és utódaik jövõre az NB I-ben bizonyítsanak!

A mérkõzés Gyirmóton szerdán 18.00-órakkor kezdõdik, melyre mindenkit szeretettel várunk.