Lakatos Attila: „A mérkõzést4-4-2-es játékrendszerben kezdtük, az edzéseken nyújtott hozzáállásuk és azfelkészülési mérkõzésen nyújtott teljesítményük alapján ezúttal akezdõcsapatban adtam lehetõséget Pusztai Gergõnek és Dobai Dominiknak, akik azõszi szezon során a kiemelt bajnokikon mérkõzéskeretbe sem tudtak bekerülni. Azalapcsapatból Csöngei Balázs betegség miatt, Németh Kende pedig sérülés miatthiányzott.

A mérkõzéselsõ 5-10 percében kifejezetten jól léptünk fel, támadólag kezdtük a mérkõzést.A mezõnyfölényünk helyzetekben nem mutatkozott meg, annak ellenére, hogytöbbször is az ellenfelünk védelme mögé tudtunk kerülni. Ellenfelünk többlabdavesztésünk után egyre veszélyesebb ellentámadásokat vezetett a mi baloldalunkon. Két középpályán elvesztett labda után a védõink mögé belõttlabdából futásgyorsaságban megverték a védekezésünk bal oldalát, és az ígykapott két gól után nehéz helyzetbe kerültünk, kapusunktól is elmaradt abravúr. Az elsõ félidõben keveset veszélyeztettünk, a középpályán rendrekulcsfontosságú párharcokat vesztettünk, így igazán nagy helyzetünk csak kettõvolt az elsõ félidõben. A párharcaink nagy részét a támadóharmadbanelvesztettük, 1v1 elleni játékban támadásban keveset vállaltunk, dinamikában,vagányságban elmaradtunk ellenfelünktõl. A pontrúgásaink hordoztak veszélytmagukban, de vagy az ellenfelünk kapusa magabiztosan mozdult ki a labdára, vagymi maradtunk le egy-egy kipattanóról.

A másodikfélidõben a cseréknek köszönhetõen is sokat javultunk agresszivitásban,letámadásban, játék felépítésében. Több gólhelyzetet sikerült kialakítanunk,aminek nagyon örültem, hogy mindkét szélrõl, hiszen a felkészülés alatt iseddig többnyire egyoldalasnak láttam a csapatunkat támadásban. A gólunk utánmeggyõzõdésem, hogy meg is fordítottuk volna a meccset, de a legrosszabbkorkaptuk egy egyéni kapushiba után a gólt, és ez egy kicsit megtörte alendületünket. A második félidõben ellenfelünk egyetlen kapuralövésébõl góltszerzett. A második félidei csapatunk nagyon jó felfogásban, nagy gyõzniakarással lépett a pályára. A mérkõzés ezen idõszakában már a pálya tengelyétis uraltuk, sok hasznos, gyors labdajáratást, súlypontáthelyezést, kényszerítõtláttam a fiúktól. A védelembõl nagyon határozott mélységi belépésekkellétszámfölényt sikerült kialakítanunk, de talán még többet is vállalkozhattakvolna a védõink. Nagy gólhelyzeteket már csak keveset tudtunk ekkorkialakítani, de így is benne volt a levegõben, hogy kiegyenlítünk. Nagyontetszett, hogy higgadtak maradtunk, nem kapkodtunk hátrányban sem. A labdajáratásbana megszokottnál kicsit lassabbak voltunk, de ellenfelünk fizikálisan erõsebbjátékosok alkották, mint minket, így minden labdáért, gólhelyzetért meg kellettküzdenünk.

Összességébenaz elsõ félidõben gyengébb teljesítményt nyújtottunk, és ellenfelünk két gyorsjátékosával nem tudtuk felvenni a ritmust. A második félidõben viszont több jóegyéni teljesítményt, több mentálisan erõsödõ játékost láttam a csapatunknál.Az eredmény ellenére nem vagyok csalódott. Az elkövetkezõ mérkõzéseken is fogokmindenkinek lehetõséget biztosítani, hiszen a szezon végére ki kell derülnie,hogy kik azok a játékosok, akik az U14-es bajnokságban megállják majd ahelyüket.

A mérkõzésen kiemelkedõ teljesítményt nyújtott KelemenMilán, aki a védelem mindkét oldalán nagyon hasznosan játszott. Kráz Tamás ésFekete Márton játéka is kiemelkedett a többiek közül ”