„Megilletődve kezdtük a tornát, de végig nagy lelkesedéssel, küzdeni akarással futballoztunk. Mérkőzésről mérkőzésre látszott a fejlődés, bátran kezdeményeztünk, sok szép gólt rúgtunk, védekezésben pedig rengeteget tettek a srácok, hogy a felsőház utolsó mérkőzéséig kapott gól nélkül álljon a csapat. A döntőben is mindent megtettünk a győzelemért, de ezúttal az ellenfél bizonyult jobbnak. Minden játékosunkra nagyon büszkék vagyunk, mivel a nagy meleg ellenére is mindent megtettünk a fejlődésünk érdekében. Külön öröm, hogy a gyerekek nemcsak futballban, hanem hozzáállásban, egymás segítésében és csapatként is sokat mutattak a mai napon. Köszönjük a Vasas FC-nek a színvonalas tornát és a meghívást, valamint a szülőknek a lelkes szurkolást és támogatást!
U8-as csapatunk második helyen végzett a Kubala Vasas Cup-on. A 16 csapatos tornán a gyerkőcök olyan klubokat előztek meg, mint a Ferencváros, Budapest-Honvéd, az Arad, vagy épp az Újpest. A kupa legjobb játékosa Boros Belián lett! Varga József és Bodó Mihály edzők közül utóbbi értékelt a nagyszerű eredményt:
