Ez azt jelenti például, hogy a megyei bajnokságban résztvevõ csapatok is gyûjthetnek pénzt utánpótlásnevelésre és létesítményfejlesztésre – nyilatkozta Szalay Ferenc, a DIGI Sport Reggeli Start címû mûsorában.

A Parlament Sport- és turizmusbizottságának alelnöke elmondta, reményeik szerint júliusban már hatályos lesz a törvény, és õsszel pénzhez juthatnak az egyesületek. – A Magyar Olimpia Bizottság és a sportágak szakszövetségei is gyûjthetnek támogatókat, de megteheti ezt mindenki, aki érintett: a klubok, az utánpótlás-neveléssel foglalkozó közalapítványok, az egyesületek, az akadémiák, a sportiskolák és a diáksport egyesületek is. Szalay Ferenc szerint jelentõs azoknak a száma, akik szeretik és támogatni is tudják a sportot Magyarországon. –

Azt gondolom, rengeteg cégvezetõ vár arra, hogy megkeressék, hiszen nem csak társasági-adó kedvezményrõl, illetve felajánlási lehetõségrõl van szó, hanem egy olyan intézkedésrõl, ami csökkenti a cégek adóalapját is. Tehát nem csak a cég segít a klubnak, nem a klub is segít a cégnek, hiszen kevesebb lesz az az adóalap, ami után a cégnek adóznia kell.

A Parlament Sport- és turizmusbizottságának alelnöke elmondta, reményeik szerint júliusban már hatályos lesz a törvény, és õsszel pénzhez juthatnak az egyesületek.

– A Magyar Olimpia Bizottság és a sportágak szakszövetségei is gyûjthetnek támogatókat, de megteheti ezt mindenki, aki érintett: a klubok, az utánpótlás-neveléssel foglalkozó közalapítványok, az egyesületek, az akadémiák, a sportiskolák és a diáksport egyesületek is.
Szalay Ferenc szerint jelentõs azoknak a száma, akik szeretik és támogatni is tudják a sportot Magyarországon.

– Azt gondolom, rengeteg cégvezetõ vár arra, hogy megkeressék, hiszen nem csak társasági-adó kedvezményrõl, illetve felajánlási lehetõségrõl van szó, hanem egy olyan intézkedésrõl, ami csökkenti a cégek adóalapját is. Tehát nem csak a cég segít a klubnak, nem a klub is segít a cégnek, hiszen kevesebb lesz az az adóalap, ami után a cégnek adóznia kell.

(samsungsport.hu)