A 2023-2024-es bajnoki küzdelemsorozat hazai vereséggel indult, amikor a nagy reményekkel érkező szomszédvári ETO FC Győr együttesétől kaptunk ki (2-3), majd a fővárosi Soroksár otthonában maradtunk alul egy korai góllal (1-0). Ezeket követte sorozatban öt döntetlen (Budafok o: 1-1, Szeged i: 1-1, MTE o: 2-2, PMFC i: 0-0, Kazincbarcika o: 2-2), majd egy szintén gól nélküli találkozó utáni, büntetőkkel kiharcolt továbbjutás a Békés-vármegyei NBIII-as Körösladány otthonában a MOL Magyar Kupában. Ekkor talán joggal gondolhatta minden gyirmóti színekért szorító sportvezető, labdarúgó és szimpatizáns egyaránt, hogy ez a kötelezőnek is mondható részsiker talán kiszabadíthatja csapatunkat a nyeretlenségi sorozat béklyójából. Következett azonban ismét egy bajnoki találkozó a nagy múltú fővárosi Vasas Fáy utcai otthonában, ahol aztán a kimaradt lehetőségek ismét megbosszulták magukat, hiszen a hazaiak kétszer is betaláltak a kapunkba, így újabb vereséggel voltunk kénytelenek hazatérni. A lefújás utáni pillanatokban már érezni lehetett, hogy elfogyott a türelem a vezetőedző munkájával kapcsolatban, ami hétfőn reggelre realizálódott is, hiszen a tulajdonosok megköszönték a nyáron érkezett Csizmadia Csaba eddigi tevékenységét, akinek helyét Tamási Zsolt szakmai igazgató vette át. Az eddigi nyolc forduló beharangozóiban rendre bizakodóan kerestük a címeket, hátha az előttünk álló mérkőzésen megszakad a sikertelen sorozat, de csalódnunk kellett, hiszen még mindig nyeretlen első csapatunk a bajnoki pontvadászatban, a tabellán belül az alsó régióban szerénykedünk.

Azért is szomorú tény ez, hiszen az ötvenes éveket követő újkori, 1993-ban újjáalakult Gyirmóti SE, majd Gyirmót FC Győr életében bármely korábbi bajnoki osztály küzdelmeit figyelembe véve még nem volt olyan év, amikor a mostanihoz hasonlóan, gyengén kezdtünk, így kijelenthető, hogy történelmi mélypontról kellene minél előbb elmozdulnunk. A rajt előtti sajtótájékoztató legfőbb szlogenje úgy szólt, hogy „szeretnénk élcsapat maradni”, hogy ez a bajnoki év zárásakor realizálódhasson, minél előbb meg kellene kezdeni a felzárkózást.

Visszatekintve a vasárnapi Vasas elleni mérkőzésünkre, Csizmadia Csaba ismét bosszús volt a kimaradt lehetőségek miatt: – Nehéz mit mondanom, hiszen tipikusan az a találkozó volt, amikor magunkat vertük meg. Több lehetőség is adódott, amikor kihasználhattuk volna a hazaiak hibáját, de nem tudtunk élni ezekkel. A szünet előtt kapunk egy olyan beívelésből gólt, amire sokat készülünk hét közben. Fordulás után is meg volt a kettő ziccerünk, amit szokás szerint ki is hagytuk, utána is hiába próbáltunk focizni, a következő hiba eldöntötte a meccset. Mi játszottuk a focit, a Vasas pedig nyert.

Ezzel a találkozóval ismét lezárult egy váratlanul rövidre sikerült edzői időszak klubunk életében, így már csakis előre tekintve ismerhettük meg Tamási Zsolt szakmai igazgató gondolatait: – A Vasas elleni meccs után jelezték a tulajdonosok, hogy hétfőn reggel beszélni szeretnének velem, elismerték ők is Csizmadia Csaba munkáját, viszont az újabb vereség ezt a döntést szülte, hogy új impulzus kell a csapatnak. Ha a tabellára nézünk, akkor kiesési, vagy akár alsóházi rangadónak is nevezhetjük az Ajka elleni mérkőzésünket, de én inkább most még a tavalyi bajnokság alapján ítélném meg a kérdést, hiszen mindkét együttes az élmezőnyhöz tartozott. Idén a négy kieső miatt különösen is érdekes a bajnokság, jelenleg mindkét gárda öt-öt ponttal a tabella alsó régiójában tanyázik, így mindenképpen fontos, ki-ki meccset fogunk játszani. Ha a pontok számát nézzük, akkor nincs mit tagadni, nem sikerült a szezonkezdet, azonban a csapatnak kialakult egy markáns stílusa, mentálisan és kondicionálisan is rendben vannak a fiúk. Lehetne boncolgatni, hogy miért nem jöttek az eredmények, de most már csak az előttünk álló feladattal foglalkozunk. Természetesen sokkal többet vártunk mi is, és az elmúlt hetek alapján kijelenthető, hogy sokkal több is volt a mérkőzésekben, de valami miatt nem sikerült megnyerni ezeket. Úgy indultunk neki a szezonnak, hogy az első hathoz tudjunk tartozni, nyilván nem reménytelen a helyzet, de ettől most távolabb vagyunk. Egy profi labdarúgón mindig van nyomás, akár idegenben, akár hazai környezetben játszik, de most nem érzem ezt a terhet a játékosokon. A csapatnak megvan a kialakult játékstílusa, ami működött is, de eredménnyel sajnos nem párosult. A kialakított akciók befejezésénél, a helyzetek kihasználásánál voltak komoly gondjaink. A legfontosabb feladatom most, hogy elérjem, a csapat ne legyen görcsös, merje játszani azt, amit tud. Mivel rövid időn belül kettő hazai mérkőzésünk következik, ezért úgy gondolták logikusnak, hogy házon belül oldjuk meg a vezetőedzői poszt betöltését. Nem beszéltünk egyelőre arról, hogy ez egy átmeneti, vagy hosszabb távú feladat számomra, majd a jövő eldönti. Pozitív egyébként, az eddigi fordulókban, hogy öt mérkőzésen nem tudtak legyőzni minket, sőt ezekben benne volt a győzelem lehetősége is. Jó volt a vezetőedző kontaktusa a játékosokkal, ők is érezték, hogy jó munka folyik, viszont nem jöttek az eredmények, profi sportolókként ezen is túl kell magukat tenni. Nyáron ésszerű gazdálkodás mentén igazoltunk játékosokat, nyilván a jelenlegi szereplésünk azt mutatja, hogy erősítésre szorul a csapat, de meggyőződésem, hogy három céligazolással olyan minőségi keretet sikerülhet kialakítani, amelyik komolyabb célokért is versenybe szállhat. Vannak most is szabadon igazolható játékosok, akikkel kapcsolatban is vagyunk, de aki eddig nem tudott elhelyezkedni valamilyen ok miatt, ott felmerülnek ilyenkor egyéb kérdések is.

Leendő házigazdánk egyesületét 1923-ban alapították. Eddigi legnagyobb sikereként említendő az 1980-ban és 2010-ben elért másodosztályú negyedik helyezésük.

Veszprém vármegyei ellenfelünk a mostani pontvadászat eddigi fordulóiban az alábbi eredményeket érte el: 2023 július 30. Soroksár o: 1-1, 2023 augusztus 6. Budafok i: 2-0, 2023 augusztus 13. Szeged o: 0-0, 2023 augusztus 16. MTE i: 0-2, 2023 augusztus 19. PMFC o: 0-2, 2023 augusztus 27. Kazincbarcika i: 1-0, 2023 szeptember 3. Vasas o: 1-2, 2023 szeptember 24. Siófok o: 0-2. A MOL Magyar Kupában: 2023 szeptember 16. Mezőkövesd o: 1-0.

2023. 04.26 (szerda) 17:00 | Ajkai Városi Sportcentrum | FC Ajka – Gyirmót FC Győr 1-0 (1-0) | Merkantil Bank Liga NB II. | 34. forduló 

Az egymás elleni összevetés utóbbi találkozóiból 2020 október 4-én Ajkán hazai siker született (2-0), majd 2021 április 4-én mi örülhettünk az ALCUFER Stadionban (1-0). 2021 július 17-én szintén gyirmóti öröm a Marcal parton ( 2-1), 2021 szeptember 19-én a MOL Magyar Kupában egy gólos idegenbeli győzelem Ajkán (0-1), majd 2022 november 6-án vendégsiker a Gyirmóton (1-3), utána hazai öröm Ajkán (1-0), végül szintén zöld-fehér siker 2023 július 15-én egy felkészülési meccsen (1-0).

2022. 11.06 (vasárnap) 13:00 | Győr-Gyirmót, ALCUFER Stadion | Gyirmót FC Győr – FC Ajka 1-3 (1-2) | Merkantil Bank Liga NB II. | 15. forduló

A Merkantil Bank Liga másodosztályú küzdelemsorozatának 2023-2024-es kiírása 9. fordulójának mérkőzése, a Gyirmót FC Győr – FC Ajka  találkozó 2023 szeptember 27-én, szerdán 16.00-kor kezdődik a Gyirmóti Sportcentrum centerpályáján az ALCUFER Stadionban, de azok sem maradnak le az összecsapásról, akik esetleg nem tudják a helyszínen nézni, hiszen annak eseményeit, jeleneteit az Oxygen Media felvételének köszönhetően a www.gyirmotfc.hu oldalon található linkre kattintva élőben, később a YouTube-on keresztül felvételről, valamint honlapunkon olvasható állandó szöveges tudósításunkon követhetik.