Bravúros győzelemmel kezdte az NB I tavaszi idényét a Gyirmót labdarúgócsapata. A győri együttes idegenben verte 1-0-ra a Budapest Honvédot. A győztes találatot szerző Varga Barnabás a Győr+ Médiának elmondta, a siker hatalmas lökést adhat a továbbiakra a bennmaradásért harcoló gárdának.

,Sajnos a felkészülés nem sikerült jól a csapatnak, hiszen nagyon sokan elkapták a Covidot. Én is köztük voltam, így összesen kétszer tudtam tréningezni. Szerencsére nem volt tünetem, de így sem tudtam rendesen elvégezni az edzésmunkát. Bravúr, hogy ennek ellenére győzni tudtunk Kispesten. Nagyon fontos a jó rajt, amiből önbizalmat tudunk meríteni” – fogalmazott Varga.

Hozzátette, a csapat első számú célja továbbra is a bennmaradás.

,,Nagyon szoros a mezőny, minden győzelemnek és pontszerzésnek jelentősége lehet a végelszámolásnál. Mindegyik klub igyekezett megerősíteni a keretét, mi is így tettünk. Sok múlik azon, hogy sikerül az új játékosok beilleszkedése. Továbbra is a stabil védekezés a játékunk alapja. Emellett szeretném én is gólokkal és gólpasszokkal segíteni a csapatot a célja elérésében – jelentette ki a futballista, aki bízik a szurkolók támogatásában is. – Fontos, hogy ne csak idegenben, hanem hazai pályán is jól szerepeljünk. Hatalmas segítséget jelent, ha saját stadionunkban sok néző előtt futballozhatunk.”

A jelenleg a tabella tizenegyedik helyén álló Gyirmót szombaton, 17 órától az Újpestet fogadja az élvonalban.

,,Az ősszel nagyon jól teljesítettünk az Újpest ellen, idegenben sikerült nyernünk. Az első félidőben kifogástalanul játszottunk, bízom benne, ugyanazt a teljesítményt meg tudjuk ismételni. Hatpontos mérkőzés lesz, igazi rangadó, amelyet szeretnénk megnyerni” – hangsúlyozta Varga.

Forrás: gyorplusz.hu

https://www.gyorplusz.hu/sport/varga-barnabas-golokkal-segitene-bennmaradashoz-a-gyirmotot/