A Gyirmót FC Győr II. csapatának vasárnap véget ért a 2022-2023-as őszi pontvadászat. Együttesünk húsz forduló után 26 ponttal a 14. pozíciót foglalja el a 20 csapatos bajnokságban, mérlegünk hét győzelmet, öt döntetlent, nyolc vereséget számlál, valamint 42 rúgott gól mellett 44 gólt kaptunk.  Ördög Józsefet, NB III-as csapatunk vezetőedzőjét kértük meg, hogy értékelje a mögöttünk álló szezont.

Mik az eddigi tapasztalatai a lejátszott 20 mérkőzést követően?   

A bajnokság nagyon erős, itt is megjelentek a külföldi játékosok, akik emelik a színvonalat. Sok csapat védekező taktikával játszik, labdakihozatal nélkül. Nehéz volt ezen ellenfelek ellen, mert mindig nekünk kellett kezdeményezni, a vetélytársakat megbontani. A riválisok a labdaszerzések után a kontratámadásokkal rohamoztak. Mi az elejétől kezdve labdakihozatalra és összjáték technikára épülő támadó focit játszottunk a lehető legmagasabb védekezéssel. Filozófiánkat és játékrendszerünket, értékesnek gondolom, mert meggyőződésem, a jövő a támadó fociban van.

Ki tudna emelni néhány tényezőt, amelyek befolyásolták a bajnoki szereplést? 

Végig nagyon nehéz dolgunk, dolgom volt. Amikor csak a mérkőzés előtti napon  derül ki, hogy ki csatlakozik hozzánk az első csapat keretéből, nincs lehetőség közös gyakorlásra, így a szombati edzést kell taktikailag a csúcsra járatni. Örülök az idősebb játékosoknak, mert a fiatal és a tapasztalt játékosok elegye a legjobb a csapat szempontjából. Ha csak fiatalokkal álltunk ki, akkor a mérkőzésből a rutin hiányzott a legjobban, ezért nagyon fontos, hogy ott legyen a pályán a tapasztalat is. Rengeteg helyzetet alakítottunk ki, ezekből csak keveset sikerült értékesíteni, mert nyomás alatt nem hozunk megfelelő döntéseket, de a megfelelő rutin megszerzése után már ez is rendben lesz.

Miként látja, a fiatal játékosaink hogyan tudtak alkalmazkodni az NB III ritmusához, mennyi idő kellett nekik, amíg megszokták ezt az új légkört?

A fiatalok hozzá-állásával elégedettek lehetünk, három játékos, Tarsoly Kristóf, Görcs Márió és Lányi Bence, egyértelműen meglépte az utánpótlás és a felnőtt labdarúgás közötti lépcsőfokot,  ők már meghatározó tagjai a csapatnak. Nekik is kellett ez a fél szezon, hogy megszokják a felnőtt foci ritmusát és pszichés nyomását. A többiek is szépen fejlődnek, de ők még nem tudták állandósítani magukat a csapatban.

         
Tarsoly Kristóf                                                                                                               

Ki tudna esetleg emelni valakit a játékosok közül, akinek a teljesítménye kimagasló volt?

Elsősorban, mint csapat voltunk egységesek, ami nagyon fontos. De azt gondolom, és megint vissza kanyarodok a támadó focira, ha nem ezt játszottuk volna, aligha lenne egy 20 gólos támadónk, aki jelenleg vezeti a góllövő listát, de ez mit sem von le Mayer Ádám teljesítményéből, egyértelmű ő kiemelkedett a mezőnyből.

Hogyan alakul a csapat további programja?

A héten még edzünk és utána kezdik meg a játékosok a szabadságukat. Január 4-én lesz az első edzése a csapatnak. A téli felkészülési mérkőzések programja már összeállt és a tavaszi szezon február 12-én rajtol.