A klub, egyelõre nem nevezte meg az utódot, de remélik, hogy a január 11-i kezdésnél már lesz új vezetõedzõ. Orbán Tamás saját maga mondott fel, véleménye szerint a vezetõség véleménye nem egyezik az övével, ezért döntött a váltás mellett.

A „piros-kékek” nem zártak valami fényes õszt az NB II nyugati csoportjában, és teljesítményükre az sem mentség, hogy újoncok a második vonalban. A helyzet viszont korántsem tûnik reménytelennek a tavaszra nézve, hiszen nincs akkora szakadék a kiesõ helyen lévõ csapatok – így a Veszprém – és középmezõny között. Orbán Tamás azonban felállt a Veszprém FC csapatának a kispadjáról, mivel úgy vélte, hogy a vezetõségnek nem azonosak vele a futballról alkotott nézetei. Így a „királynék városában” sürgõsen új tréner után kell nézni, hiszen a csapat január 11-én kezdi a felkészülést a tavaszi idényre, melyet Veszprémben remélik, már új vezetõedzõ irányításával végezhet az együttes.

A klub – melynek célja továbbra is a bennmaradás az NB II-ben – tájékoztatása szerint egyébként közös megegyezéssel bontottak szerzõdést a felek.

(nb2.hu)