Napi két edzéssel, edzõmeccsekkel tarkított programot állított össze a vezetõedzõ Vágó Attila. “Kemény munka vár a keretre, de a felkészülést igyekszik változatossá tenni: a kötelezõkön túl a futófolyosót, a konditermet és az uszodát is használni fogják.”

– Az már biztossá vált decemberben, hogy Alex Ausztriába távozik, ezért a helyére mindenképpen igazolnunk kell egy tapasztalt csatárt. Lehetõleg NB I-et is megjárt, tapasztalt támadót szeretnénk foglalkoztatni – hangsúlyozta a jelenleg hetedik helyezett VFC trénere.

Vágó Attila elmondta, a bundaügyben gyanúsítottként kihallgatott Hegedûs Gyulára is számít, hiszen a szövetség egyelõre semmilyen hivatalos értesítést nem küldött errõl. A szakvezetõ aláhúzta, természetesen szeretnének felkészülni arra az esetre is, ha netán a belsõ védõ játékjogát felfüggesztenék, ezért a posztján is tesztelnek néhány labdarúgót.
Kapus poszton is változás várható errõl a tréner úgy fogalmazott, fiatal, tehetséges játékost szeretnének igazolni, akit a többiekkel versenyeztetni lehet.
– Nagyon fontos számunkra, hogy a hagyományainkhoz híven a helyi nevelésû, kötõdésû fiatalok is szerephez jussanak a felnõttek között. Ezért külön öröm, hogy Lang Ádám és Novothny Soma is marad Veszprémben. Arról jelenleg is folynak a tárgyalások, hogy a VFC USE-tõl esetleg még néhány ügyes fiatal felkerüljön hozzánk.

A szünetben Lang Ádám orrsövénymûtéten esett át, míg Burcsik Martint ágyéksérvvel operálták. Mindketten már gyógyulnak, elõbbi talán munkába is állhat.
A csapat az elsõ tesztmeccset január 25-én, 13 órakor vívja az NB I-es Siófok otthonában, ezt követõen január 28-án 11 órakor az NB I-es Lombard Pápánál vendégeskedik. Hazai pályán február 2-án, kedden mutatkozik be, amikor a mûfüves pályán 18.30 órától az NB III-as Várpalotát fogadja. Az elsõ NB II-es bajnokit február 25-én rendezik meg.

(naplo-online.hu)