Videoton FC II – Móri SE 1-3 (1-1) Felcsút, 50 nézõ
Gólszerzõ: Móri (33′) valamint Czinger (11′) Handl (49′) Tóth (70′)

Videoton FC II: Czirjék – Vaszicsku, Szeleczki (Lak 55′), Papucsek (Papizsanszkij 8′), Fejes (Farkas 55′), Rása, Soós (Iski 76′), Margitics, Kavcic, Móri, Babos

A mérkõzés elõtt nem sokkal derült ki, hogy Somodi nem tudja vállalni a játékot. Még a keddi edzõmeccsen kapott egy “medvepuszit” és erõs fájdalmat érzett a lábában. Volt még három hiányzója a Vidi II-nek. A keddi mérkõzést követõen, Olasz, ahogy megírtuk, kórházba került, Gyurcsó szintén lábsérülés miatt hagyta ki a csütörtök esti mérkõzést, míg Présinger fél évre a Vasashoz került kölcsönbe. A Vidi II hamar megszerezhette volna a vezetést, Kavcic a 4. percben remekül ugratta ki Babost, aki azonban a bal kapufa mellé lõtt. A 8. percben Papucsek és Tóth Róbert ugrottak fel és összefejeltek. A Vidi II védõje járt rosszabbul, fején 5-6 cm hosszan repedt fel a bõr és erõsen vérzett Papucsek. Azonnal mentõt hívtak hozzá, 13 percet állt is a játék, mire sikerült elállítani a vérzést. Természetesen kórházba szállították Tatabányára, ahol szakszerûen összevarrták 5 öltéssel a fejbõrét. Szerencsére azóta elhagyhatta a kórházat, alapos vizsgálat után ugyanis kiderült, hogy agyrázkódást nem szenvedett. Papucsek helyére Papizsanszkij állt be. A mérkõzés 11. percében Szeleczki vesztette el a labdát a saját 16-osunkon belül, Czinger Attila szerezte meg a játékszert és 12 méterrõl a bal alsóba lõtte azt. (0-1) Ezt követõen rengeteg ziccert dolgozott ki Hartyáni Gábor csapata, de a 33. percig nem sikerült az egyenlítés. Ekkor Papizsanszkij adott egy tért ölelõ indítást Móri irányába. A Vidi II rutinos támadója úgy lõtte kapásból a labdát 14 méterrõl a kapuba, hogy az le sem pattant a lövés elõtt a földre. Csodálatos gólt volt (1-1)
Szünet után szinte azonnal megszerezte ismét a vezetést az NB III-ban az õsszel a 9. helyet megszerzõ Móri SE. Czinger lövését még védte Czirjék, a kipattanót Handl azonban közelrõl a kapuba lõtte. (1-2) A gól után ismét sorra dolgozta ki helyzeteit a Vidi II, de Móri, Margitics és a szlovén próbajátékos, Kavcic sem tudott az ellenfél kapujába találni. A 70. percben – a mérkõzés elején történt összefejelést követõen fején turbánnal játszó – Tóth volt eredményes, ugyanis Czinger szögletére õ ugrott a legmagasabbra és közelrõl a kapuba fejelt. (1-3) Hartyáni Gábor ezen a mérkõzésen lehetõséget adott több U19-es játékosnak is.
Érdekesség, hogy a Móri SE edzõje az a Domján Norbert, aki a Vidi U12-es csapatát is trenírozza. Trampler Kornél – aki korábban Felcsúton pl még Móri csapattársa volt – és a Vidi két legendás játékosának, Disztl Lászlónak és Tieber Lászlónak a fiai (Milán és Szabolcs) is a Móri SE játékosai, ahogyan a Vidi korábbi kedvence Tereánszki-Tóth Péter is.


Hartyáni Gábor:

Sajnos ismét megsérült egy játékosunk a mérkõzés elején. Ellenfelünk fegyelmezetten visszaállt védekezni. Sajnos ismét nem sikerült feltörnünk az olykor 8 emberrel védekezõ Mór védelmét. Ugyanakkor súlyos egyéni hibák után 3 gólt is kaptunk. Több meghatározó játékosomra sem számíthattam ma, különbözõ sérülések miatt. Présinger távozása nagy érvágás számunkra, az egyik legjobb játékosunk volt õ, de természetesen ezúttal fontosabb a játékos egyéni érdeke, mint a miénk. Neki pedig az most az érdeke, hogy az NB I-ben bizonyítson. Présinger távozásával, Fejes András lesz a csapat baloldali védõje. A szlovén próbajátékos, Kavcic, ma sokkal visszafogottabb teljesítményt nyújtott, mint kedden. Szombaton az NB II-es BKV ellen még megnézem a játékost, utána döntünk a sorsáról.

(vidi.hu)