Honlapunk megkereste a Vidi II két alapemberét, a hosszabb ideje sérülésekkel bajlódó Papizsanszkij Arturt, és a 22. születésnapját a mai napon ünneplõ Fejes Andrást.

Papizsanszkij már a sorsolás elõtt, közvetlenül a Verõce elleni MK meccs után elárulta, hogy õ legszívesebben egy erõsebb NB I-es csapat ellen játszana a következõ fordulóban. Nos, kívánsága meghallgattatott, ugyanis szeptember 22-én az MTK látogat Felcsútra.

“Biztos vagyok benne, hogy minden játékos a csapatból sokkal jobban fel fogja szívni magát erre a találkozóra, mint a Verõce elleni összecsapásra. Legszívesebben a DVSC ellen játszottam volna, de õk ebben a körben még nem kapcsolódnak be a küzdelmekbe. Természetesen nem számítok könnyû mérkõzésre, de tudom, hogy a csapat mindent megtesz azért, hogy “megtréfáljuk” az MTK-t. Ez hatalmas lehetõség nekünk, hogy NB I-es csapat ellen bizonyítsunk tétmérkõzésen.

A sérülésem szerencsére lassan a múlté, szerettem volna már a hétvégi Kaposvölgye elleni találkozón pályára lépni, de egyelõre még nem érzem magam 100%-os állapotban. A hazai Pécs elleni találkozón azonban remélem, hogy már pályára tudok lépni.”

A születésnapos Fejes András is örül az NB I-es ellenfélnek, igaz õ már többször játszott alacsonyabb osztályú csapatban NB I-es ellenféllel a Magyar Kupában. A legemlékezetesebb mind közül a 2008-as Felcsút SE – FC Fehérvár párosítás volt, ahol leírhatatlan izgalmak után jutott tovább az FC Fehérvár.

Egy évvel késõbb – akkor már a Vidi II játékosaként – ismét pályára lépett a Videoton ellen Magyar Kupa találkozón Fejes András, ez a párharc azonban nem rejtegetett magában annyi izgalmat, mint a felcsúti találkozó.

Idén pedig az MTK ellen bizonyíthat “Fegya” a csapattársaival együtt.
“Kifejezetten örültem az MTK-nak és ezzel nem vagyok egyedül a csapatban. Nagyon jó lenne, ha sikerülne megtréfálni esélyesebb ellenfelünket. Úgy érzem a felcsúti pálya sajátos adottsága nekünk kedvezhet. A pálya mérete kisebb, mint egy hagyományos NB I-es pályáé, talán ezért is tudtuk 2008-ban annyira megnehezíteni a Vidi dolgát. Szóval igyekszünk kihasználni a hazai pálya elõnyét, és megpróbálunk egy bravúros eredményt elérni”

(vidi.hu)