Mint ahogyan beszámoltunk róla, labdarúgócsapatunk a héten megkezdte a felkészülést a július végén induló harmadosztályú bajnokságra. A Weitner Ádám edző által irányított szakmai munka mellett a színfalak mögött az irodákban is fokozott figyelemmel dolgozik sportvezetésünk, hogy a játékoskeretet a kitűzött cél ismeretében, annak megfelelően megerősítse. E tekintetben első fecskeként mutathatunk be egy igazán rutinos visszatérőt, Szarka Ákost, aki 2018-2020 között már viselte klubunk sárga-kék szerelését, és akkor 49 mérkőzésen 23 góllal segítette együttesünket.
A hórihorgas csatár néhány hete még szomorúságot okozott számunkra akkori csapatával, hiszen az NB II záró fordulójában, sorsdöntő meccsen sikerült nyerniük az Alcufer stadionban.
– A bennmaradás kiharcolása utáni pillanatokban, már a lefújást követően éreztem, hogy lezárult egy korszak az életemben, s mint kiderült, így is lett. Lejárt a szerződésem, ami után szóban kaptam ajánlatot Ajkán, de konkrét megkeresés azóta sem érkezett.
A múltat félretéve, ismét egy kihívást jelentő megkeresés Ákos számára klubunk hívó szava. Az 1+1 éves kontraktus is azt sejteti, hogy a cél elérése esetén továbbra is kart-karba öltve léphetne tovább a két fél.
– Engem most Horváth Cs. Attila sportigazgató hívott először, aki felvázolta a célokat, amin belül az azonnali visszajutás az elsődleges. Ennek ismeretében szeretnék kialakítani és megerősíteni a keretet. Azonnal az merült fel bennem, hogy a tavalyiak közül kik maradnak, de amikor ezzel szembesültem, akkor megerősödött bennem a gondolat, hogy közel a 35. életévemhez, ez egy testhezálló kihívás lehet számomra. Nyilván nem lesz így sem egyszerű, hiszen ha esetleg a terveknek megfelelően alakul minden, és eljutnánk az osztályozóig, akkor is kifoghatunk két rosszabb napot, és oda az egész éves erőfeszítés. Ahogyan vezetőedzőnk Weitner Ádám is felvázolta számunkra, lépésről-lépésre kell haladnunk, az egy év alatt olyan játékosokká kell válnunk, hogy képesek legyünk a Gyirmótot visszajuttatni oda, ahol a helye van. Stanisics Lazarral ők is olyan párost alkotnak, akik össze tudják kovácsolni a brigádot. Nagyon szeretek focizni, ezért, amíg a testem engedi, addig minél magasabb szinten szeretnék játszani. Vissza kell jutnunk a másodosztályba, ahol ez esetben még talán rám is várhatnak szép pillanatok.
Az FK Malé Dvorniky és a Slovan Bratislava csapatainál töltött junior évek után több szlovák és magyar klubban is megfordult csatár hat alkalommal szerepelhetett a szomszédok U21-es válogatottjában.
– Korábban másfél évet voltam itt, s ez az időszak kellemes az emlékeimben, de jött egy olyan lehetőség számomra, amit nem akartam kihagyni. Szerettem volna kipróbálni magam egy más kultúrában, valamint természetesen anyagilag is csábító volt a Dél-Korea másodosztályában szereplő Szuvon FC ajánlata. Kemény időszak volt, amin belül sok tapasztalatot szereztem. Nem vagyok már fiatal, de éppen ezt a rutint szeretném kamatoztatni és majd tovább adni fiatalabb csapattársaim felé, akik remélem vevők lesznek erre, hiszen annak idején mi is sokat meríthettünk a velünk játszó idősebbektől. Gyorsan pörögnek az évek, ezért ki kell használni minden pillanatot. Többen is elejtették beszélgetések közben azt a gondolatot, hogy nem NB III-as focisták, amit el is lehet fogadni, de mégis a labdarúgó csinált harmadosztályú csapatot. Most itt a lehetőség, és az egókat félretéve, igenis meg kell mutatnunk, hogy többre hivatottak vagyunk. Több olyan teljesítmény kell, amivel kitűnhet bármelyikünk, hiszen ezzel a csapatot is magával tudja húzni az adott játékos. Pályafutásommal kapcsolatos kicsi hiányérzetem, hogy az U21-es válogatottságom után nem sikerült bemutatkoznom a felnőtt nemzeti csapatban.
Karrierjét tekintve volt már hasonló helyzetbe kerülő klubnál, de bízik benne, hogy a végkifejlet itt happy end-el végződik.
– Korábban Kaposváron is szerepeltem, akik szintén voltak már élvonalbeliek, most pedig nem tudnak visszajutni a másodosztályba, de biztos vagyok benne, hogy ez itt most más helyzet lesz. Nem is lehet igazán összehasonlítani a történetet, hiszen azok a körülmények, a háttér és az infrastruktúra, ami itt van Gyirmóton, az nem harmad-, vagy másodosztályú, hanem NB I-es szintű, de legalább is biztos, hogy több élvonalbeli klub megirigyelhetné ezt a létesítményt, amelyben mi készülhetünk.
Szarka Ákosnak természetesen nem ismeretlen a közeg, amibe érkezett, s mint mondta, az ő korában ez is megnyugvást jelenthet számára.
– A felvidéki Nyékvárkonyban lakom, ami Gyirmóttól negyven kilométer, így a családom, a kilenc éves kislányom szempontjából is örültem a megkeresésnek, és bátran mondhatom, hogy hazajöttem.