Nemzeti együttesünk mérkőzései miatti szünetet követően vasárnap megint egy erőltetett menet vette kezdetét, amikor csapatunk ismét rangadón fogadta az addigi tavaszi fordulók alatt a legjobb formát mutató Ajka együttesét, ami előtte nyolc mérkőzés alatt egy döntetlen mellett hétszer ünnepelhetett győztesként. E mellett együttesünk eddigi teljesítménye is dicséretet érdemel, hiszen az utóbbi nyolc találkozóból 8/5-ös győzelmi szériát produkált, de a másik három meccsen sem talált legyőzőre. Mint ismert, egy nagy taktikai csatát hozó két ellentétes félidejű mérkőzésen az eddig az asszisztokban jeleskedő fiatal bal oldali védőnk Kirják Henrik a góllövő listára is feliratkozott győzelmet érő találatával, így sikerült itthon tartanunk az értékes bajnoki pontokat, aminek eredményeként szerencsére a mi veretlenségi sorozatunk immár kilenc meccsesre nyúlt.

Sok idő azonban nincs ünnepelni, hiszen a Húsvét hétfői és keddi edzéssel már a következő, szerdai Kaposvár elleni bajnoki mérkőzésre készül a csapat. A Somogy-megyei együttes ellen sem várható könnyű találkozó, hiszen ellenfelünk csak három pontra van a kieső helytől, így biztosan nagy küzdelemre késztetik aktuális ellenfelüket annak érdekében, hogy minél előbb elkerülhessenek a veszélyes zónából és bebiztosítsák további NBII-es tagságukat. Annál is inkább, mivel az eddigi héti idei tavaszi játéknapon csak egy győzelemmel büszkélkedhetnek a három-három döntetlen és vereség mellett. A teljes bajnoki pontvadászat 30 fordulójából 7-szer sikerült nyerniük, 12-szer játszottak döntetlent, míg 11-szer vesztesen hagyták el a játékteret, s az így gyűjtött 33 ponttal a 15. helyen állnak. Csapatunk hasonló összevetés tekintetében 17-5-8-as mutatóval és az így gyűjtött 56 ponttal továbbra is a dobogó harmadik fokán állva várja a folytatást. Céljaink elérése érdekében érvényesíteni szeretnénk a papírformát, miszerint mi vagyunk a találkozó esélyesei, de saját bőrünkön is tapasztalhattuk korábban, hogy ez ritkán egyenesen arányos a későbbi végeredménnyel. Mi több az őszi idény 12 fordulójában októberben az ALCUFER Stadionban lejátszott mérkőzésen sem sikerült bevennünk ellenfelünk hálóját, így egy fájó gól nélküli találkozón kénytelenek voltunk megosztozni a bajnoki pontokon.

Az immár több mint egy éve zajló pandémia harmadik hullámaként jelen lévő koronavírus-járvány sok mindent átírt és befolyásolt az emberiség történetében, így a sportvilág is megszenvedte ennek hatásait. Az érvényben lévő kormányrendelet értelmében továbbra is zárt kapuk előtt kerülnek lebonyolításra a bajnoki mérkőzések, ezért sajnos jó sorozatunkat sem láthatják a helyszíneken élőben szimpatizánsaink, így szerdai kaposvári vendégszereplésünket sem. Nem maradnak le azonban a mérkőzésről, hiszen az eddigiekhez hasonlóan a kora esti órákban 18 órakor kezdődő KAPOSVÁRI RÁKÓCZI – GYIRMÓT FC GYŐR találkozó jeleneteit állandó szöveges tudósításunkon és online stream-en keresztül is követhetik.