Az egyik legjobb formában lévõ magyar labdarúgó csapat jelenleg a Diósgyõri VTK, amely a legutóbbi hat bajnoki mérkõzésén 13 pontot szerzett. A DVTK ezzel a sorozattal, nagyon hosszú idõ után, elkerült a tabellán kiesést jelentõ helyekrõl. A hátralévõ négy fordulóban, ellenünk és az MTK Budapest ellen játszanak idegenben, a Mezõkövesdet és a Debrecent pedig fogadják. Az Európa Ligában induló, dán Brondby csapatából érkezett új vezetõedzõjük, Bódog Tamás elmondta, hogy a saját kezükbe vették a sorsukat, de Gyirmóton nem számít könnyû mérkõzésre.

– Biztos vagyok abban, hogy a most szombati mérkõzésük lesz alegnehezebb – nyilatkozott a DVTK honlapján, Bódog Tamás a diósgyõriek vezetõedzõje. Annak ellenére ezt gondolom, hogy a Gyirmót FC Gyõr már elbúcsúzottaz elsõ osztálytól. Jó csapat a szombati ellenfelünk és nagyon sokszor csak azutolsó percekben kapták azokat a gólokat, amelyekkel elveszítették amérkõzéseiket. Sajnálom õket, mert egy szimpatikus csapat. A játékosaik pedigmost be akarják bizonyítani, hogy õk jó labdarúgók, csak nagyon balszerencsésekvoltak ebben a bajnokságban. Én azonban amikor idejöttem azt kértem, hogy sajátmagunk dönthessünk a sorsunkról. Ezt pedig elértük, tehát ezt a lehetõségetmost jól megmarkoljuk, és nem engedjük el!

 

20.       Mezõkövesd FC– Diósgyõri VTK               3 – 0

21.       Diósgyõri VTK– MTK Budapest                 2 – 3    Ramos öngól, Fülöp

22.       Debreceni VSC– Diósgyõri VTK                3 – 0

23.       Videoton FC –Diósgyõri VTK                     2 – 0

24.       Diósgyõri VTK– Újpest FC                          3 – 1    Makrai,Ugrai, Karan

25.       Ferencvárosi TC– Diósgyõri VTK               1 – 1    Tamás

26.       Diósgyõri VTK– Budapest Honvéd            2 – 0    Karan, Vela

27.       Szombathelyi Haladás– Diósgyõri VTK      2 – 0

28.       Paksi FC – DiósgyõriVTK                           0 – 1    Ugrai

29.       Diósgyõri VTK– Vasas FC                           2 – 1    Szarka,Makrai

Bódog Tamás, a 24. fordulóban vette át a csapatot HorváthFerenctõl és az eredményeken jól látható, hogy ez az edzõváltás meghozta azeredményét Diósgyõrben. A csapat és a vezetõk így valóban bízhatnak abban, hogya DVTK megtartja az élvonalbeli tagságát. Sokat segíthet nekik ebben, adiósgyõriek fanatikus szurkoló tábora, akiknek a szombati, Gyirmót FC Gyõr ellenibajnoki mérkõzésre, a játékosok vásárolják meg a jegyeket a vendégszektorba.

Az elõzõ fordulóban, a Vasas FC ellen emberhátrányban isgyõzni tudott a DVTK, hiszen Kassai Viktor játékvezetõ, leküldte a pályárólLipták Zoltánt. Így a szintén eltiltását töltõ spanyol Nono Villar után, mostegy másik fontos játékosát is kénytelen nélkülözni a borsodi csapat.

OTP Bank Liga 29. forduló – Mezõkövesd, 2017 április 29.szombat 18.00 óra

Diósgyõri VTK – Vasas FC   2 – 1  (1 – 0)

Gólszerzõ: Szarka Ákos 6. perc, Makrai Gábor 85. perc /Felix Burmeister 71. perc

Piros lap. Lipták Zoltán 74. perc

Diósgyõri VTK:  

Antal – Eperjesi, Lipták, Karan, Tamás – Vela (Tucsa 87.perc), Mevoungou, Busai, Ugrai (Fülöp 72. perc) –Novothny, Szarka (Makrai 64.perc) 

 

10. Diósgyõri VTK    29mérkõzés    10        4          15        35 – 52            -17       34 pont          

A Gyirmót FC Gyõr csapata, az elõzõ fordulóban kiesett azOTP Bank Liga elsõ osztályú bajnokságából. Nem volt tehát könnyû hete acsapatnak, hiszen ennek a tudatában kellett felkészülni a következõ bajnokimérkõzésre.

– A Diósgyõri VTK eredményei az elmúlt fordulókban önmagukértbeszélnek – mondta Urbányi István a Gyirmót FC Gyõr vezetõedzõje. Egy koncepcióváltás történt Diósgyõrben és a nagyon ambiciózus Bódog Tamás vezetésével, ezmost az eredményességgel is párosul. Mi rendre dicsérõ szavakat kapunk, azellenfeleink edzõitõl és ezt a tiszteletet a pályán mutatottteljesítményünkkel, a továbbiakban is szeretnénk kiérdemelni. Sokan azt mondják,hogy most már felszabadultabban futballozhatunk, hiszen a számunkra már nincsenigazi tét. Én nem igazán hiszek ebben, mert önmagunk, a klub és az ellenfeleinkszámára is nagyon fontos, hogy milyen eredményeket érünk el majd az utolsó négyfordulóban. A Diósgyõri VTK számára például kimondottan döntõ jellegû ez a találkozó,hiszen nekik még nagy szükségük van minden bajnoki pontra. Abban tehát biztosvagyok, hogy nagy akarattal futballoznak majd és ezt várom a saját csapatomtólis. Ebbõl pedig egy nagyon izgalmas és élvezetes bajnoki mérkõzés lehetszombaton az Alcufer Stadionban.

A DVTK ellen, a bajnokságban eddig lejátszott két mérkõzésünkközül a hazai találkozót sikerült megnyernünk 2016 szeptemberében. A tavalyi évutolsó bajnokin fordulójában azonban a hazai csapat gyõzött Mezõkövesden, aDVTK ideiglenes otthonában.

OTP Bank Liga 8. forduló – Gyirmót, 2016 szeptember 10.szombat 18.00 óra

Gyirmót FC Gyõr – Diósgyõri VTK    1 – 0 (0 – 0)

Gólszerzõ: Sallói Dániel 74. perc

OTP Bank Liga 19. forduló – Mezõkövesd, 2016 december 10. szombat15.30 óra

Diósgyõri VTK – Gyirmót FC Gyõr    1 – 0 (1 – 0)

Gólszerzõ: Vela 16. perc

 

A Diósgyõri VTK játékos kerete és mezszámai:

Kapusok:

1. Bukrán Erik, 22. Ivan Rados (magyrar – horvát), 99. AntalBotond

Védõk:

2. Vitalijs Jagodinskis (lett), 3. Mahalek Marcell, 4. TamásMárk, 5. Lipták Zoltán,

12. Lõrincz Patrik, 19. Nagy Tibor, 33. Nemes Milán, 48.Dejan Karan (szerb),

87. Tucsa Róbert, 94. Eperjesi Gábor

Középpályások:

6. Diego Vela (spanyol), 11. Szabó I. Balázs, 15. PatrickMevoungou (kameruni),

17. Kitl Miklós, 18. Szabó II. Balázs, 20. Busai Attila, 23.Murtaz Dausvili (grúz),

24. Fülöp István (magyar – román), 30. Nono Villar(spanyol), 74. Ternován Patrik,

98. Szalóczy Dávid

Támadók:

7. Makrai Gábor, 10. Ugrai Roland, 14. Boros Gábor, 27.Szarka Ákos (szlovák – magyar),

86. Novothny Soma