Megérkezett Gyirmótra Kelep, a sárga gólya, aki mostantól hivatalosan is csapatunk, a Gyirmót FC Győr kabalafigurája. Reméljük Kelep szerencsét hoz a klubnak és 12. játékosként vigyáz csapatunkra!

A kabala figura kiválasztásánál könnyű helyzetben voltunk, hiszen a gyirmóti csapatot már évtizedek óta hívják a “GÓLYÁSOK”-nak, hiszen a környező utcákon és réteken nagyon sok gólyacsalád fészkel évtizedek óta. A Gyirmótiaknak egyébként is mindíg fontos volt a természetvédelem, s ezen belül szívükön viselték a gólyák sorsát.

Klubunk a figura kiválasztásával kívánja őrizni ezen hagyományokat, és fel kívánja hívni a figyelmét mindenkinek, hogy fontos megőrizni szűkebb és tágabb környezetünket eredeti formában azért, hogy unokáink is gyönyörködhessenek benne, és – többek között – lássanak helyben fészkelő madarakat.

Terveink szerint a jövő nyárra fészkeket telepítünk a stadion mellé azért, hogy hozzánk is beköltözhessenek a gólyák.

„Gólyafalva” nyomában Gyirmóton

Széles legelők, rétek Gyirmóton

Győr „legzöldebb”, természetközeli része Gyirmót és a településrész a gólyáiról is híres. Győr kiváló néprajzkutatója, Barsi Ernő írásaiban többször nevezte „gólyafalvának” Gyirmótot.

Két évtizede még tíz fészekben éltek a gólyacsaládok

„Szép hagyományai vannak a gólyafészkeknek itt. S ez akkor is igaz, ha ma már kevesebb gólyapár fészkel Gyirmóton” A 2000-es évek elején még tíz gyirmóti gólyafészket töltöttek meg élettel a gólyapárok és nevelték fiókáikat az augusztusi nagy repülésig.

Aztán 2002-ben légvezetékek megszüntetése miatt áthelyezték fészkeiket, így többségük új otthon után nézett. „Valószínűleg a gólyák a korábbiakhoz képest ingatagnak érezték az új fészkeiket, s ezért döntöttek a költözés mellett”

A gyirmóti fészkekben idén is több fióka született akik a templom tornácáról jelenleg is gyakorolják a repülést. Hatalmas út vár rájuk, augusztus huszadika környékén indulnak Dél-Európába vagy Afrikába. Szerencsére a gólyák közül egyre többen „megelégednek” mediterrán országokkal télen. Ismert a szomorú tény: egyes afrikai országokban „félkegyelműek” fegyverrel vadásszák a csodaszép madarakat.

„Tévhit, hogy a gólyák azért költöznek el nyár végén, mert fáznak télen. Elegendő élelmet nem találnak a hideg hónapokban nálunk. Elsősorban pockokkal, egerekkel táplálkoznak”

A legelőtől a stadionig

(Múltidéző)

Pallerman Ferenc

A sportszerető Gyirmótiak ha kimennek az ALCUFER Stadionba, amely nemzetközi labdarúgó mérkőzések lebonyolítására is alkalmas, és amelyben a magyar élvonal minden csapata megfordult már, természetes állapotnak tekintik a mostani körülményeket. Az éltesebb korosztályban azonban nem felejtődött el a múlt, annak sikerei és persze nehézségei sem.

Ezekből villantok fel emlékeket. Ismeretes, hogy a II. világégést követően milyen állapotok uralkodtak az élet minden területén. Szegénység, áruhiány, elmaradottság, lepusztultság. Érthető hát, hogy a fiatalság vágyott a szórakozásra, és az ilyen kistelepülésen is mint Gyirmót a futball jelentette elsősorban a megoldást. Emlékeim az 50-es 60-as évekre datálódik amikor e sorok írója is részese volt a kezdeteknek.

A nehézségek ellenére megindultak a bajnokságok és csapatunk a járási csoportban debütált. Az együttes fokozatosan összecsiszolódott és győzelmeikkel hamarosan közönség kedvencekké váltak futballistáink, az 50-es évek vége felé a bajnokságot is megnyerték. Több mint 100 góllal terhelték meg az ellenfél kapuját. A teljesítmény illetve a mutatott játék azért is volt dicséretes mert ezt rendkívül mostoha körülmények között produkálták.

Ezekről illetve a háttérről néhány mondatot:

A pályánk a mostani parkoló helyén volt. Kis túlzással gondozatlan libalegelő, melyen néhány kecske oldotta meg a fűnyírást. Persze néha elő kellet venni a focit szerető drukkereknek a kaszát is. Felszerelésünket saját pénzből fedeztük részben, illetve a városban működő helyi egyesületektől különböző kapcsolatok révén jutottunk hozzá a levetett, kiselejtezett szerelésekhez. A cipők mérete ritkán passzolt a lábunkhoz. Aki valamilyen oknál fogva nem játszott, átadta a csapattársának. A szerelést természetesen maga mosta mindenki. A cipők és a labda javításokat Eklics Imre bácsi végezte, méghozzá ellenszolgáltatás nélkül. A labda akkoriban egy belsővel ellátott fűzős bőr játékszer volt, ami néha játék közben kioldódott és ilyenkor nem volt tanácsos belefejelni. Öltözőnk nem volt, mindenki otthon vette fel a szerelést, vagy a pálya szélén. Meccs végén lavórban tisztálkodtunk, vizet a közeli házak ásott kútjaiból vételeztünk. A vidéki meccsekre való eljutást mindenki úgy oldotta meg ahogy tudta. Leginkább a biciklié volt a főszerep. Persze nem mindenkinek volt kerékpárja, ilyenkor a vázon vitték egymást a játékosok.
Csak a fiatalok kedvéért írom le, hogy nem volt buszközlekedés és a vonat sem volt megoldás a kötött pálya miatt. „Távolabbi” helyekre, mint pl. Kajárpéc, Tényő, stb. traktorral (!) vitt bennünket Lung Sándor bácsi.

Nos ilyen körülmények mellett tudott kibontakozni a „hőskor” talán legjobb gyirmóti csapata. Mint korábban említettem bajnokságot is nyertünk, ámbár a labdarúgás országos átszervezése miatt nem léphettünk feljebb magasabb osztályba.

Ahogy az élet minden területén csapatunknál is történtek változások. Átigazolás, elköltözés, házasságkötés, stb. Mielőtt azonban erről megosztanám emlékeimet név szerint is papírra kívánkoznak a hajdani kedvencek. Nevezetesen: a kapuban Vida Gyula jeleskedett. Jobboldali védő a kemény, de sportszerű Balogh Imre volt. Középen Radics Rudolf uralta a terepet, balhátvédként Knauz Ferenc blokkolta az ellenfelek támadásait.

A  stabil védekezés mellett meglehetősen aktív volt a csatársor,a játékosok valósággal egymást múlták felül a gólszerzésben. Közülük is kiemelném Tímár Sándort a technikás összekötőt, aki mind fejjel mind lábbal nagyon érezte a kaput. A pontrúgások mestere Lőrinc László volt. Nagyszerű lövő technikája sokszor érvényesült a szabadrúgásoknál. Vizler László mint kitűnő irányító igazi fazont adott a csapatnak. Labdáinak szeme volt. Begyakorolt elem volt, hogy hosszú átadásokkal futtatta a két gyors szélsőt Horváth Sándort és Tímár Viktort akik aztán pontos beadásokkal helyzetbe tudták hozni a gólfelelősöket. Többek között a jobbára centert játszó szemfüles Galambos Lászlót. Meg kell említenem még a nagy munkabírású Gotterhalt Imrét aki a labdaszerzésekben volt nagy hasznára az együttesnek.

Talán a felsoroltak játszottak legtöbbször a csapatban, de már akkor is voltak többen kiegészítő emberek a keretben és ha szerephez jutottak becsülettel helyt álltak. Többek között Inhauzer Jenőt, Vida Rudolfot, Gotterhalt Lászlót és a szerénységet félretéve magamat is idesorolom.

Merem állítani, hogy ez a keret ebben az osztályban minőségi volt. Ezt alátámasztandó megemlítem hogy a két Tímár, Sándor és Viktor NB-és csapatokban pallérozódtak, korábban Fehérváron, Radics Rudolf és Vizler László az ETO-ban. Előbbi a felnőttek között, utóbbi az ifiben Játszott. Galambos László egy katonacsapatban vált kiforrott játékossá. Nem mellékesen: mindannyian gyirmótiak voltak.
A csapat edzője kezdetekben a helyi plébános Varga József esperes úr volt aki szívvel, lélekkel a fiatalság és a sport iránti elkötelezettséggel irányította a csapatot. Később aztán a rutinosabb, tapasztaltabb játékosok valamelyike
vezényelte az edzéseket, majd Szarvas Imre, Erbele László és Jalics Rezső jött hozzánk, utóbbi kettő ezt megelőzően győri egyesületeknél tevékenykedett.

Mint az előzőekben már utaltam rá változások történtek a keretben, a távozók helyére új emberek jöttek. Többek között a Győri Postástól Végh Ernő, a Győri Dózsából Molnár István, és a három Szekér testvér Kismegyerről.
Az új szerkezetváltással szerencsére nem gyengült a csapat. Továbbra is szórakoztató meccseket produkált a társaság, szinte mindig lázba tudta hozni a közönséget.

Egy jellemző példát említenék: Történt egy Gyirmót – Öttevény mérkőzésen, ahol is a két szurkolótábor között volt egy kis nézeteltérés. Úgy elszabadultak az indulatok, hogy az akkori győri karhatalmat vezényelték ki egy teherautónyi fegyveressel, és őnekik kellet rendet helyreállítani. Ne felejtsük el ekkor 1958-at írtunk, és az akkori politikai helyzet meglehetősen labilis volt. Az incidens egyik szenvedő alanya Koller Józsi bácsi volt aki egy sámlival (kisszékkel) próbált nyomatékot adni igazának. Az afférnak aztán komoly elmarasztaló következménye lett, Józsi bácsit törvényileg felelősségre vonták.

De térjünk vissza a focihoz. Az évek múlásával generációváltás történt a csapatnál, de továbbra is a tehetséges fiatalok álltak csatasorba, akik méltó módon képviselték a Gyirmótiakat.  A régiek közül a fiatalabbak itt is kaptak játéklehetőséget (Gottrehalt Imre, Gotterhalt László, Szőcei István, Pallerman Ferenc), de a főszerep már az új játékosoké volt. Közéjük tartozott Galambos István, Kovács Zoltán, a két Szente testvér István és Zoltán, Tenk Kázmér, a Gotterhalt fivérek László és Imre, valamint Vizler László. Ők alkották a védelmet és  a középpályát, a támadó szekcióban padig a legtöbbször Körtl János, Szőczei István, Nagy Róbert, Vas Csaba, Vizler Ferenc, Vizler Tibor, Bóka Ferenc, Pallerman Ferenc kapott szerepet. Mivel a játék lényege maga a gól, ezért ki kell emelnem Nagy Róbertet és Bóka Ferencet akik mindig adtak egy kis munkát az ellenfél hálóőreink.

Hát ennyit dióhéjban a régi idők focijáról, és ha itt-ott esetleg tartalmaz is apró kis tévedéseket pontatlanságot, azokért elnézést kérek, hiszen ezek 50-60 évvel ezelőtti események.
Összefoglalva ezzel a kis írással érzékeltetni akartam minden labdarúgást szerető ember előtt, hogy honnan indultunk és hová jutottunk. Ki milyen áldozatot hozott a mai állapotok megvalósulásáért.

Akikről ez a megemlékezés szólt álmukban sem gondolhatták, hogy ami most létezik, annak a töredéke is megvalósulhat valaha. Az újkori gyirmóti futball sikert sikerre halmozott és tette ismerté ennek a kis településnek a nevét. Őszintén kívánom, hogy ez a folyamat ne szakadjon meg, valósuljanak meg a tulajdonosok részéről az újra és újra megfogalmazott álmok.

HAJRÁ GYIRMÓT!