Ismét ünnepi pillanatok vezethetik fel a szombati bajnoki mérkőzésünket, amikor a Budapest Honvéd együttesét látjuk vendégül az ALCUFER Stadionban, ugyanis a 17 órakor kezdődő találkozót a 80. életévét 2021 szeptember 28-án betöltő Pallerman Ferenc kezdőrúgása fogja indítani, aki a következő pillanatokban a Gyirmót FC Győr klubvezetésének ajándékaként Nagy Patrik csapatkapitányunktól egy 80-as számmal ellátott mezt vehet át.

Gyirmóti körökben mélyen tisztelt Feri bácsi az 1950-es évek végétől öt évig játszott egyesületünk színeiben, majd az 1961 és 1964 között letöltött katonaideje után megnősült és felesége lakhelyére a közeli Ácsra került. Néhány év múlva költözött vissza családjával Győr Sziget városrészébe az Akác térre.

Az 1993-ban újjáalakult Gyirmót SE életében már, mint sportvezető tevékenykedett, hiszen Galambos Istvánt követve az évtized közepétől megbízott elnökként irányította klubunkat.

Részese lehetett a Gyirmót korabeli sikertörténetének, a körzeti és megyei bajnokságok többszöri megnyerésének, hiszen a futball iránti elkötelezettségétől vezérelve a későbbiekben sem szakadt el egyesületünktől, műsorközlő bemondóként és tudósítóként segítette az évről-évre történő előrelépést.

Feri bácsi is bízik benne, hogy az ajkai kupa-továbbjutást követően hazai pályán sikerül kapott gól nélkül védeni kapunkat, valamint megszereznünk a várt bajnoki győzelmet és végre három ponttal a tarsolyunkban rövidesen elkerülhetünk a tabella alsó régiójából.

Klubunk az általa írt visszaemlékező sorokkal
köszönti a 80 éves Pallerman Ferencet!

Múltidéző:

A sportszerető Gyirmótiak ha kimennek az ALCUFER Stadionba, amely nemzetközi labdarúgó mérkőzések lebonyolítására is alkalmas, és amelyben a magyar élvonal minden csapata megfordult már, természetes állapotnak tekintik a mostani körülményeket. Az éltesebb korosztályban azonban nem felejtődött el a múlt, annak sikerei és persze nehézségei sem. Ezekből villantok fel emlékeket.

Ismeretes, hogy a II. világégést követően milyen állapotok uralkodtak az élet minden területén. Szegénység, áruhiány, elmaradottság, lepusztultság. Érthető hát, hogy a fiatalság vágyott a szórakozásra, és az ilyen kistelepülésen is mint Gyirmót a futball jelentette elsősorban a megoldást. Emlékeim az 50-es 60-as évekre datálódik amikor e sorok írója is részese volt a kezdeteknek.

A nehézségek ellenére megindultak a bajnokságok és csapatunk a járási csoportban debütált. Az együttes fokozatosan összecsiszolódott és győzelmeikkel hamarosan közönség kedvencekké váltak futballistáink, az 50-es évek vége felé a bajnokságot is megnyerték. Több mint 100 góllal terhelték meg az ellenfél kapuját. A teljesítmény illetve a mutatott játék azért is volt dicséretes mert ezt rendkívül mostoha körülmények között produkálták.

Ezekről illetve a háttérről néhány mondatot:
A pályánk a mostani parkoló helyén volt. Kis túlzással gondozatlan libalegelő, melyen néhány kecske oldotta meg a fűnyírást. Persze néha elő kellet venni a focit szerető drukkereknek a kaszát is. Felszerelésünket saját pénzből fedeztük részben, illetve a városban működő helyi egyesületektől különböző kapcsolatok révén jutottunk hozzá a levetett, kiselejtezett szerelésekhez. A cipők mérete ritkán passzolt a lábunkhoz. Aki valamilyen oknál fogva nem játszott, átadta a csapattársának. A szerelést természetesen maga mosta mindenki. A cipők és a labda javításokat Eklics Imre bácsi végezte, méghozzá ellenszolgáltatás nélkül. A labda akkoriban egy belsővel ellátott fűzős bőr játékszer volt, ami néha játék közben kioldódott és ilyenkor nem volt tanácsos belefejelni. Öltözőnk nem volt, mindenki otthon vette fel a szerelést, vagy a pálya szélén. Meccs végén lavórban tisztálkodtunk, vizet a közeli házak ásott kútjaiból vételeztünk. A vidéki meccsekre való eljutást mindenki úgy oldotta meg ahogy tudta. Leginkább a biciklié volt a főszerep. Persze nem mindenkinek volt kerékpárja, ilyenkor a vázon vitték egymást a játékosok.
Csak a fiatalok kedvéért írom le, hogy nem volt buszközlekedés és a vonat sem volt megoldás a kötött pálya miatt. „Távolabbi” helyekre, mint pl. Kajárpéc, Tényő, stb. traktorral (!) vitt bennünket Lung Sándor bácsi.
Nos ilyen körülmények mellett tudott kibontakozni a „hőskor” talán legjobb gyirmóti csapata. Mint korábban említettem bajnokságot is nyertünk, ámbár a labdarúgás országos átszervezése miatt nem léphettünk feljebb magasabb osztályba.
Ahogy az élet minden területén csapatunknál is történtek változások. Átigazolás, elköltözés, házasságkötés, stb. Mielőtt azonban erről megosztanám emlékeimet név szerint is papírra kívánkoznak a hajdani kedvencek. Nevezetesen: a kapuban Vida Gyula jeleskedett. Jobboldali védő a kemény, de sportszerű Balogh Imre volt. Középen Radics Rudolf uralta a terepet, balhátvédként Knauz Ferenc blokkolta az ellenfelek támadásait.
A  stabil védekezés mellett meglehetősen aktív volt a csatársor,a játékosok valósággal egymást múlták felül a gólszerzésben. Közülük is kiemelném Tímár Sándort a technikás összekötőt, aki mind fejjel mind lábbal nagyon érezte a kaput. A pontrúgások mestere Lőrinc László volt. Nagyszerű lövő technikája sokszor érvényesült a szabadrúgásoknál. Vizler László mint kitűnő irányító igazi fazont adott a csapatnak. Labdáinak szeme volt. Begyakorolt elem volt, hogy hosszú átadásokkal futtatta a két gyors szélsőt Horváth Sándort és Tímár Viktort akik aztán pontos beadásokkal helyzetbe tudták hozni a gólfelelősöket. Többek között a jobbára centert játszó szemfüles Galambos Lászlót. Meg kell említenem még a nagy munkabírású Gotterhalt Imrét aki a labdaszerzésekben volt nagy hasznára az együttesnek.
Talán a felsoroltak játszottak legtöbbször a csapatban, de már akkor is voltak többen kiegészítő emberek a keretben és ha szerephez jutottak becsülettel helyt álltak. Többek között Inhauzer Jenőt, Vida Rudolfot, Gotterhalt Lászlót és a szerénységet félretéve magamat is idesorolom.
Merem állítani, hogy ez a keret ebben az osztályban minőségi volt. Ezt alátámasztandó megemlítem hogy a két Tímár, Sándor és Viktor NB-és csapatokban pallérozódtak, korábban Fehérváron, Radics Rudolf és Vizler László az ETO-ban. Előbbi a felnőttek között, utóbbi az ifiben Játszott. Galambos László egy katonacsapatban vált kiforrott játékossá. Nem mellékesen: mindannyian gyirmótiak voltak.
A csapat edzője kezdetekben a helyi plébános Varga József esperes úr volt aki szívvel, lélekkel a fiatalság és a sport iránti elkötelezettséggel irányította a csapatot. Később aztán a rutinosabb, tapasztaltabb játékosok valamelyike
vezényelte az edzéseket, majd Szarvas Imre, Erbele László és Jalics Rezső jött hozzánk, utóbbi kettő ezt megelőzően győri egyesületeknél tevékenykedett.
Mint az előzőekben már utaltam rá változások történtek a keretben, a távozók helyére új emberek jöttek. Többek között a Győri Postástól Végh Ernő, a Győri Dózsából Molnár István, és a három Szekér testvér Kismegyerről.
Az új szerkezetváltással szerencsére nem gyengült a csapat. Továbbra is szórakoztató meccseket produkált a társaság, szinte mindig lázba tudta hozni a közönséget.
Egy jellemző példát említenék: Történt egy Gyirmót – Öttevény mérkőzésen, ahol is a két szurkolótábor között volt egy kis nézeteltérés. Úgy elszabadultak az indulatok, hogy az akkori győri karhatalmat vezényelték ki egy teherautónyi fegyveressel, és őnekik kellet rendet helyreállítani. Ne felejtsük el ekkor 1958-at írtunk, és az akkori politikai helyzet meglehetősen labilis volt. Az incidens egyik szenvedő alanya Koller Józsi bácsi volt aki egy sámlival (kisszékkel) próbált nyomatékot adni igazának. Az afférnak aztán komoly elmarasztaló következménye lett, Józsi bácsit törvényileg felelősségre vonták.
De térjünk vissza a focihoz. Az évek múlásával generációváltás történt a csapatnál, de továbbra is a tehetséges fiatalok álltak csatasorba, akik méltó módon képviselték a Gyirmótiakat.  A régiek közül a fiatalabbak itt is kaptak játéklehetőséget (Gottrehalt Imre, Gotterhalt László, Szőcei István, Pallerman Ferenc), de a főszerep már az új játékosoké volt. Közéjük tartozott Galambos István, Kovács Zoltán, a két Szente testvér István és Zoltán, Tenk Kázmér, a Gotterhalt fivérek László és Imre, valamint Vizler László. Ők alkották a védelmet és  a középpályát, a támadó szekcióban padig a legtöbbször Körtl János, Szőczei István, Nagy Róbert, Vas Csaba, Vizler Ferenc, Vizler Tibor, Bóka Ferenc, Pallerman Ferenc kapott szerepet. Mivel a játék lényege maga a gól, ezért ki kell emelnem Nagy Róbertet és Bóka Ferencet akik mindig adtak egy kis munkát az ellenfél hálóőreink.
Hát ennyit dióhéjban a régi idők focijáról, és ha itt-ott esetleg tartalmaz is apró kis tévedéseket pontatlanságot, azokért elnézést kérek, hiszen ezek 50-60 évvel ezelőtti események.
Összefoglalva ezzel a kis írással érzékeltetni akartam minden labdarúgást szerető ember előtt, hogy honnan indultunk és hová jutottunk. Ki milyen áldozatot hozott a mai állapotok megvalósulásáért.
Akikről ez a megemlékezés szólt álmukban sem gondolhatták, hogy ami most létezik, annak a töredéke is megvalósulhat valaha. Az újkori gyirmóti futball sikert sikerre halmozott és tette ismerté ennek a kis településnek a nevét. Őszintén kívánom, hogy ez a folyamat ne szakadjon meg, valósuljanak meg a tulajdonosok részéről az újra és újra megfogalmazott álmok.

HAJRÁ GYIRMÓT!