Második számú csapatunk 2024.07.20-án 17 órától Szlovákiában az SK Tomasov, magyar nevén az SK Fél csapatával játssza le az utolsó felkészülési mérkőzését a bajnoki szezon megkezdése előtt.

A Felvidéki magyarok által is lakta település Tomasov / Fél polgármesterét, a féli sportkört és a településen élő sporttársakat sok éves sportbaráti kapcsolat köti össze mind a Horváth családdal, mind pedig klubunkkal.


Fél település polgármestere – Pomichal István

A féli együttes vezetői, tagjai rendszeresen látogatják az első csapatunk hazai mérkőzéseit és szurkolnak is nekünk.

A XVII. Horváth Ferenc Emléktornán Bágyogszováton a Gyirmót FC Győr II csapata már megmérkőzött a féli együttessel, ahol 3-1 arányban csapatunk diadalmaskodott.


(Nagyné Molnár Ildikó Bágyogszovát polgármestere, Pomichal István Fél település polgármestere, Gyirmót FC Győr tulajdonosai, Szabó László Bágyogszováti Községi Sportegyesület elnöke)

Ez év januárban a hagyománynak számító téli kispályás teremtornán, az ALCUFER Kupa – Horváth Ferenc Emléktornán is részt vett a Felvidéki együttes.

A szombati napon megrendezésre kerül továbbá a Féli Öregfiuk – Ménfőcsanak Öregfiúk gála mérkőzés is, amely visszavágója a múlt évi Ménfőcsanak Labdarúgása 100 éves jubileuma alkalmából rendezett gálamérkőzésnek.

A ménfőcsanaki Öregfiúkat immáron 36 éves barátság köti össze a féli Öregfiuk csapatával.

A sportbaráti kapcsolatok 35 éves fenntartásáért, ápolásáért Horváth Ferenc, klubunk társtulajdonosa, a ménfőcsanaki Öregfiúk csapat tagja 2023-ban  Tomasov / Fél település megtisztelő  díszpolgári címét kapta.


(Horváth Ferenc, Lakatos Roman, Bogár Lajos, Balog Norbert, Horváth Ernő, Lipka József)

A hétvégén megrendezésre kerülő mérkőzésekkel nem fejeződnek be ez évben a határon átívelő sport kapcsolatok.  Augusztus hónapban egy négy napos mini edzőtábor keretében gyirmóti ALCUFER Stadion és a Gyirmót Sport & Wellness Hotel vendégei lesznek a féli klub utánpótlásának fiataljai.