Merkantil Bank Liga 7. forduló

Gyirmót FC Győr- Békéscsaba 1912 Előre 1-0 (1-0)

Győr-Gyirmót: 625 néző

Játékvezető: Gaál Ákos (Kulman Tamás, Király Zsolt)

Gyirmót: Hársfalvi – Lányi B. (Szegi 81), Hudák D., Csörgő, Hajdú (Helembai 82) – Kiss N. (Pyshchur 68) – Horváth R. (Kovács D. 68), Katona, Madarász, Ugrai – Adamcsek (Molnár J. 81)

Vezetőedző: Tamási Zsolt

Békéscsaba: Uram – Kovács G. (Hodonicki 73), Albert, Csató M. – Maronyai, Szabó B., Tóth M. (Pintér N. 78), Mikló – Zádori (Szatmári 73), Kóródi (Sármány 78), Czékus

Vezetőedző: Csató Sándor

Gólszerző: Katona (1-0) a 15. percben

15 perc: Tetszetős Ugrai – Katona összjátékot követően utóbbi a jobb összekötő helyétől, 12 méterről jobbal a kapu bal oldalába lőtt (1-0).

A válogatott és a MOL Magyar Kupa mérkőzései magában foglaló három hetes szünet után folytatódott a Merkantil Bank Liga másodosztályú küzdelemsorozata. A hetedik fordulóban csapatunk azta Békéscsaba 1912 Előre gárdáját látta vendégül a Gyirmóti Sportcentrum centerpályáján, az ALCUFER Stadionban, amely a feljutásért vívott osztályozót elveszítette a Tatabányával szemben, de a Haladás visszalépésének köszönhetően mégis csatlakozhatott az NBII-es mezőnyhöz.

Az első lehetőség szűk negyedóra elteltével a vendégek előtt adódott, amikor Lányi Bence rövid hazafejelése után Mikló Roland kerülhetett kecsegtető helyzetbe, de a kapujából kimozduló Hársfalvi András menteni tudott. Ami az egyik kapunál nem vezetett eredményre, az a másiknál meghozta a vezetést a hazaiaknak, amikor Ugrai Roland és Katona Máté összjátéka után utóbbi volt eredményes (1-0). A játékrész hátralévő részében kiegyenlített mezőnyjáték alakult ki, amiből kisebb lehetőségek is adódtak mindkét oldalon, de csapatunk őrizte előnyét.

A második félidő elején is lila-fehér pillanat okozott riadalmat, amikor Tóth Máté jobb oldali szabadrúgása után a labda centikkel kerülte el a jobb felső sarkot. Egy óra elteltével az eddigi találkozóinkon gólerős Ugrai Roland állt közel hozzá, hogy növelje találatai számát, amikor bal lábas lövése után Uram Jánosnak kellett bravúrral hárítani. Mindkét mester sorozatos cserékkel próbált frissíteni csapatán. A vendégek próbálták feljebb tolni játékukat az egyenlítés érdekében, míg csapatunk azért küzdött, hogy az elején megszerzett előnyét megőrizhesse. A hosszabbítás pillanataiban Kovács Dominik állt közel hozzá, hogy bebiztosítsa a győzelmet, de pimasz emelése után a kapufa volt a vendégek segítségére, míg a másik oldalon Pintér Norbert fejelt a kapu mellé ordító helyzetből. Végül, nagy küzdelemben, de maradt az eredmény, amivel a Gyirmót értékes győzelem jutalmául gyarapíthatta pontjai számát.

 

Tamási Zsolt:Ez a találkozó is hűen tükrözte, mennyire kiegyenlített és szoros a magyar másodosztály mezőnye,, amelyben bárki legyőzheti aktuális ellenfelét. Ma is kiderült, hogy a Békéscsaba nem rossz csapat. Volt azonban négy-öt olyan ziccerig kidolgozott helyzetünk, amivel le kellett volna zárnunk a mérkőzést, így viszont van egy kis hiányérzetem. Csapatunk ma óriási küzdeni tudásról tett tanúbizonyságot.”

 

Csató Sándor:Sok lehetőséget dolgoztunk ki, volt időszak, amikor szinte felbillent a pálya, de amíg a helyzeteket nem tudjuk értékesíteni, addig ez lesz az eredmény.”