A sárga-fekete klubszínekkel rendelkező Soroksár után zsinórban a negyedik sárga-kék színű riválissal játszunk az NB II-es bajnokságban: a Mezőkövesd (1–4), a Csákvár (2–0) és a BVSC (2–0) után a Gyirmót FC Győr is ezeket a színeket vonultatja fel. Persze, riválisaink csak akkor sárgulhatnak majd az irigységtől, ha sikerülne legyőzni az éllovast a vasárnap 13 órakor kezdődő bajnokin.

 

„Az elmúlt két fordulóban sikerült nyernünk, teljesült az a kívánságunk is, hogy végre idegenben is három pontot szereztünk, lépésről lépésre haladva most az a terv, hogy az egyik fő riválist is legyőzzük hazai pályán – véli Gerliczki Máté, a kisvárdai csapat asszisztensedzője. – Nagyon jó mérkőzésre van kilátás, nemcsak azért, mert első helyen áll a Gyirmót, hanem azért is, mert nagyon jó futballt játszik, a szó szoros értelmében is. Tudjuk, miről szól a meccs, hogy miként az előző meccseken, győzelem esetén a mostani ellenfelünket is meg tudjuk előzni, és úgy készülünk, hogy ez vasárnap meg is történik.”

Még a harmadánál sem tart a bajnokság, de az mutat valamit, ha egy csapat ilyenkor az élre tud állni. Márpedig az aktuális éllovas lesz a vendégünk, amely a legutóbbi három bajnokiján hét ponttal gyarapodott.

„Persze, tiszteletet parancsol, hogy a Gyirmót az élen áll, de egyfelől mindenkinek megadjuk a tiszteletet, és azért a mi hazai mérlegünk is megsüvegelendő – így Gerliczki Máté. – Mindenki tudja, hogy mire számíthat, ha Kisvárdára jön, ezzel különösebben nem is kell foglalkozni. Szeretnénk azt játszani és tovább fejleszteni azt, amit hétről hétre gyakorlunk, de nyilván attól többre lesz szükség, mint amit legutóbb nyújtottunk, de az speciális összecsapás volt, csak a három pont számított. Ahogy most is, de azért játékban is szeretnénk előrelépni.”

Forrás: www.kisvardafc.hu