Visszapillantó gondolatok
Az elmúlt hétvégén esedékes fordulóban a fővárosi vasutascsapat, a BVSC-Zugló vendégei voltunk. Nemcsak gondoltuk, tudtuk is, hogy rendkívül nehéz mérkőzés vár ránk, hiszen mint azt mesterünk Tamási Zsolt is elmondta a kezdő sípszó előtt, a hazaiak az osztály egyik leghatékonyabban védekező csapata, nagyon párharcerős játékosokkal. Ez irányú aggodalmunk beigazolódni látszott a találkozón, ugyanis két olyan csapat feszült egymásnak, amelyik jól megszervezte védekezését, ezért a támadó szekció tagjai nem igazán jutottak el a kapuk előteréig. Az első veszélyes szituáció a mi oldalunkon alakult ki, amikor bő félórai játék elteltével Pekár László nagy erejű lövése után a felső léc segítette ki Hársfalvi Andrást és csapatunkat, a kipattanó után Székely Krisztián lőtt a hálóba, de mivel az esetnél a kezét is érte a labda, így a játékvezető érvénytelenítette a találatot. Kis idő múlva szabályos, de ritkán látható szerencsétlen mozdulat utáni potyagóllal szerezte meg a vezetést a BVSC, amikor Hársfalvi András kirúgása után a labda útjába belevetődő Pekár László hátáról pattant a játékszer a hálónkba. Ezzel a góllal a hazaiak először szereztek vezetést az idei bajnokság során.i
Szünet után az előre játékot erősítendő vezetőedzőnk a rutinos Ugrai Rolandot és Gajdos Zsoltot, majd később Adamcsek Mátét is pályára küldte, de nagy lehetőség ismét a hazaiak előtt adódott, amikor Hársfalvi óriási bravúrral hárította Tóth Ákos közeli lövését, amivel ekkor nagy pozitív tettet is végrehajtott. Az erőfeszítés a találkozó záró szakaszában hozta meg a várt egyenlítő találatot, amikor a szintér csereként érkező Kiss Norbert remek helyzetfelismerése után OleksandrPyshchur adott jó labdát AdamcsekMáté felé, aki pontosan játszott középre az érkező Gajdos Zsolt felé, ő pedig közelről a hálóba perdített.
A találkozó összképe alapján talán igazságos pontosztozkodás született, azonban ez az az eredmény, ami egyik csapatnak sem igazán elfogadható és előremutató.
A lefújást követő értékelésében Tamási Zsolt vezetőedzőnk több szakaszra bontva osztotta meg véleményét: – Összességében csalódott vagyok. A mérkőzés első és utolsó szakasza tetszett, jól fociztunk, voltak veszélyes támadásaink, a végén pedig nagyot küzdöttünk és szép gólt szereztünk. Ami e két időszak közti részre azonban nem lehetünk büszkék. A kapott gólt nem kívánom kommentálni, de e téren változtatni kell mindenképpen. A dicséret azért illeti a csapatot, mert nagy küzdeni tudással legalább egy pontot tudtunk szerezni.
Folytatódik a pontvadászat
A BVSC ellen szerzett egy pont nem volt üdvözítő számunkra, a forduló zárását követően a 13. helyre csúsztunk vissza a tabellán, s ez régen látott mélypont másodosztályú tagságunk ideje alatt. Ismerve azonban a szakmai stábunk és a játékosaink kvalitásait, joggal bízhatunk abban, hogy ezt rövid időn belül elért sikerekkel elhomályosítják majd. Erre azonban kettő, de rendkívül nehéznek ígérkező hazai meccsen lesz lehetősége gárdánknak, melyekből először az előttünk álló vasárnap a tabellán éllovas Kisvárdával azonos ponttal, második helyen tanyázó KolorcityKazincbarcika SC ellen lesz lehetőségünk, ami után szintén az ALCUFER Stadionban fogadhatjuk a jelenleg 4. Szentlőrinc együttesét.
Eddigi mérkőzések, jelenlegi helyezések
Leendő ellenfelünk sikeresen rajtolt az idei bajnoki év tavaszi szezonjában, ugyanis február 2-án otthon győzték le az Aqvital Csákvár gárdáját (2-0), utána azonban kétszer is gól nélküli találkozón osztoztak a pontokon, február 17-én a Vasassal hazai környezetben (0-0), majd február 23-án a BVSC-Zugló vendégeként. Ezek után március 2-án, az elmúlt fordulóban szintén sikerrel abszolválták a Budafok elleni otthoni találkozójukat (1-0). Mi is szépen rajtoltunk, hiszen simán léphettünk túl itthon a Soroksár SC legyőzésével (4-0), majd Mezőkövesdről hoztunk el egy pontot (1-1), utána azonban megtorpanni látszik csapatunk. A Fehérvár FC elleni kupabúcsú (0-2) után meglepően simán kikaptunk itthon a Csákvárt fogadva (0-4), végül a BVSC-Zuglóval osztoztunk a pontokon (1-1).
Ezen eredmények ismeretében a Kolorcity Kazincbarcika SC gárdája 19 fordulót követően tíz győzelem, hat döntetlen és három vereség, valamint 36-16-os gólkülönbség mellett 36 pontot szerezve a listavezető Kisvárda mögötti második helyen áll, míg mi hat siker, öt pontosztozkodás és nyolc kudarccal végződő találkozóval és 30-33-as gólokkal, 23 pontot gyűjtve a 13 helyről várjuk az egymás elleni vasárnapi meccsünk kezdő sípszavát.
Szemtől-szemben egymás ellen, mesél a múlt
A két csapat egymás elleni mérlegét tekintve tizenkettő alkalommal találkozott egymással a másodosztályú Merkantil Bank Ligában, amin belül nyolc gyirmótisiker született, egyszer megosztoztak a pontokon, míg háromszor a Kazincbarcikaiak örülhettek.
Szakmai vezetőnk gondolatai
Tamási Zsolt vezetőedzőnk beharangozó gondolatait visszatekintéssel kezdte, a Kazincbarcika ellen pedig bízik a javításban: – Voltak a BVSC elleni játékunknak jó periódusai, de az első félidőben nem volt elég átütő erő a támadó játékunkban, jellemző, hogy ekkor egy kapura lövésünk volt csak, de e mellett óriási ziccer maradt ki Lányi Bence révén. Kellemetlen stílusú ellenfelünk egy kapitális hibánkból szerzett vezetést, ami mellett hatalmas mezőnyfölényünk jellemezte a mérkőzést. A második félidő alapján nyerhettünk volna, tény azonban,hogy kontrából a hazaiaknak is volt helyzete, de szerencsére az akarás meghozta gyümölcsét, hiszen egy szép góllalegyenlíteni tudtunk. Ha az egész meccset összességében nézem, akkor reálisnak kell ítélnem a döntetlent. Két hazai mérkőzésünk következik, de csak a Kazincbarcika ellenivel foglalkozunk most. Ismerjük erényeiket, le a kalappal az idei szereplésük előtt, ami persze a nyári igatolásaik ismeretében borítékolható volt. Rutinos, több száz NBI-es meccsel rendelkező játékosok érkeztek hozzájuk, ennek megfelelően stabilan ott is vannak a dobogón. Ősszel nagyon jó mérkőzést játszottunk velük, sajnos a játékvezető tévedése befolyásolta az akkori eredményt. Nyilván tiszteljük ellenfelünket, a hosszú hetek óta tartó veretlenségi sorozatát, ennek ellenére nem gondolkodhatunk másban, mint hazai pályán kijavítani a korábbi fiaskót és csak a győzelemre játszhatunk.
A vendéggárda kispadján is ismerős arcot találhatunk, ugyanis vezetőedzőjük Erős Gábor, aki szintén szerepelt korábban a Marcal-parton, hiszen 2012 és 2014 között 39 alkalommal lépett pályára mezünkben, s ekkor kettőször talált be aktuális ellenfeleink kapujába.
Helyszín és időpont
A Merkantil Bank Liga másodosztályú küzdelemsorozatának 20. fordulójára kisorsolt mérkőzése, a Gyirmót FC Győr – Kolorcity Kazincbarcika SC találkozó 2025 március 9-én vasárnap délután 15.00-kor kezdődik a Gyirmmóti Sportcentrum centerpályáján, az ALCUFER Stadionban, de azok sem maradnak le az összecsapásról, akik esetleg nem tudják a helyszínen nézni, hiszen annak eseményeit, jeleneteit a www.gyirmotfc.hu oldalon található linkre kattintva élőben, később a YouTube-on keresztül felvételről, valamint honlapunkon olvasható állandó szöveges tudósításunkon követhetik.
