Gyirmót FC Győr – VSC 2015 Veszprém

2-0 (0-0)

Győr-Gyirmót, felkészülési labdarúgó-mérkőzés. 100 néző. V.: Herm.

Gyirmót: I. félidő: Kecskés – Szegi, Hudák D., Dobozi, Marlen, Kiss N., Tömösvári, Gajdos, Hudák M., Miknyóczki, Nagy K.

II. félidő: Papp Zs. – Nagy T., Lányi, Hajdú, Vincze, Katona, Iván, Kovács D., Madarász, Kicsun, Szarka. Edző: Weitner Ádám.

Veszprém: Héninger – Mayer, Görgényi, Somogyi, Tóth G. (Kiliti), Baldauf, Molnár B. (Szenczi), Horváth B. (Berzsenyi), Volter, Dömötör (Baján), Redling (Irmes). Edző: Guntner Zsolt.

Gsz.: Vincze, Kicsun.

Szerdán délelőtt a gyirmót ALCUFER Stadion edzőpályája adott otthont az újabb megmérettetésünknek, azt a  Veszprémet fogadtuk, amely az elmúlt szezonban bronzérme volt, és amellyel az előttünk álló harmadosztályú bajnoki sorozat nyolcadik fordulójában, szeptember 21-én találkozunk majd idegenben.

Küzdelmes mezőnyjátékkal feszültek egymásnak a csapatok, amin belül Hudák M. távoli lövése jelentette az első veszélyt a vendégek kapujára, majd az ellentámadásnál egy kontra végén Kecskésnek kellett a kapujából messze kimozdulva menteni. Félórai játék elteltével Molnár B. előretörése után megítélt 22 méteres szabadrúgásból Volter lőtt a kapu fölé. A játékrész záró pillanataiban Dömötör jobb oldali szólója után Kecskés hárított bravúrral. 

Szünetet követően, az eddigiekhez hasonlóan, sorcserével folytatta együttesünk, ami után szerencsére nem kellett sokat várni a hazai gólra: Iván jobb oldali beadást követően, a baloldalon érkező Vincze Á. 16 méterről, ballal, kapásból lőtt a veszprémi kapu közepébe. 1-0. Két perc elteltével újra Iván tört előre a jobb oldalon, pontos centerezése után Szarka lőhetett 7 méterről, de Héninger bravúrosan hárított. Bő egyóra elteltével Baldauf próbálta meglepni Papp Zsombort, amikor egy távoli szabadrúgásból beadás helyett a rövid sarkot célozta meg, de fiatal kapusunk visszazárva hárított. Tíz perccel a vége előtt Irmes veszélyeztetett bal oldali szabadrúgásból, de 22 méterről leadott lövése után a labda elkerülte a bal felső sarkot. Az utolsó pillanatokban ismét hazai találatnak örülhettünk, amikor Iván jobb oldali előkészítése után, Héninger hárítását követően, a kipattanóra Kicsun eszmélt gyorsan, és hat méterről a jobb felső sarokba fejelt. 2-0.

Jó iramú első félidőben egyik csapat támadói sem tudták bevenni ellenfelük hálóját, míg a hazai sorcserét követően, Vincze látványos lövése után azonnal góllal nyitott csapatunk, majd a végén Kicsun biztosította be a második játékrész alapján megérdemelt győzelmet.

Weitner Ádám: „A felkészülési időszakunkon belül, a keretünk tagjainak játékát, a mérkőzéseken három-három félidőn keresztül láthattam, ami után kijelenthetem, hogy nagy a harc a fiúk között a csapatba kerülésért. Fokozott terhelés mellett meccsről-meccsre alakulunk, a kemény munka miatti fáradtság ellenére a játékosok hozzáállásával elégedett vagyok. Szombaton főpróba lesz, aztán jövő hét végén már élesben, a fontos bajnoki pontokért játszunk, de mindezt szem előtt tartva, jól haladunk.”