Igazi sportnap volt szombaton a gyirmóti ALCUFER Stadionban, ugyanis a nap első mérkőzésén első csapatunk keretének egyik fele a megyei I. osztályban érdekelt Koroncó KSSZE együttesével találkozott, s meggyőző játékkal hatgólos sikert aratott, majd a kettős megmérettetés második felvonásaként a másodosztályú Tiszakécske vendégeskedett az ALCUFER Stadionban, akikkel szemben szintén többgólos sikernek örülhettünk.
Nem tudott a csapattal tartani Vincze Ádám, aki kisebb betegséggel küzd, valamint Iván Alex, aki feleségével, Rózsás Mírával babavárás előtt álltak, így ő szeretett volna mellette lenni első gyermekük születésénél.
Gyirmót FC Győr – Koroncó KSSZE
6-0 (3-0)
Győr-Gyirmót, felkészülési mérkőzés
V: Krasznai Roland (Varga Dávid, Hederics Szabolcs)
Gyirmót: Rusák – Szegi, Albrecht, Dobozi, Marlen (Rozs) – Kiss N. – Szecsődi M., Hudák M., Szabó M. – Tömösvári, Nagy K.
Edző: Weitner Ádám
Koroncó: Varga R. – Görcs, Molnár M., Bieder G. (Kovács Á.), Lampert (Horváth R.)– Soós L. – Nagy B., Molnár T., Horváth D., Benecz – Puska P.
Edző: Herold Szabolcs
Gsz: Szecsődi M. 2, Nagy K. 2,Hudák M., Tömösvári
A vártnak megfelelően együttesünk ragadta magához a játék irányítását, ami sorozatos helyzetekben is megmutatkozott, de Tömösvári, majd Kiss N. is nagy helyzetben hibázott, míg egy alkalommal a léc volt a vendégek segítségére. Félórai játék után azonban megtört a jég, amikor a fiatal Szecsődi M. lőtt a kapu bal oldalába (1-0), majd egy perc múlva Nagy K. duplázta meg az előnyt (2-0). A játékrész utolsó perceiben egy kitűnő Tömösvári-Szecsődi M. összjátékot követően utóbbi találatával állította be a félidei 3-0-s eredményt.
Fordulás után sem tört meg csapatunk lendülete, amikor Nagy K. lépett ki a jobb oldalon, majd 14 méterről jobbal a jobb alsó sarokba lőtt (4-0). Az utólsó negyedóra kezdetén Puska P. próbálkozott távoli szabadrúgásból, de Rusák helyén volt, majd a másik oldalon Hudák M. megpattanó labdája talált utat a vendégek kapujába (5-0). A lefújás előtti pillanatokban egy jobboldali akció befejezéseként Tömösvárialakította ki a végeredményt (6-0).

Együttesünk az egész találkozó folyamán érvényesíteni tudta a várt papírformát, ami félórai játék után gólokban is megmutatkozott, hiszen játékrészenként három-három találattal terhelték labdarúgóink a szomszédos Koroncóiak hálóját.
Gyirmót FC Győr – Tiszakécskei LC
4-0 (2-0)
Győr-Gyirmót, felkészülési mérkőzés
V: Herm László (Váczy Kristóf, Tóth-Tolnay Tamás)
Gyirmót: Papp Zs. – Nagy T., Hudák D., Lányi B., Hajdú – Madarász, Katona M. – Kicsun, Kovács D., Miknyóczki – Szarka
Edző: Weitner Ádám
Tiszakécske: Prokop – Balázs B., Csáki (Visinka), Valencsik, Grünwald (Takács T) – Varga J. – Bódi, Szekér A. (Horváth E.), Pataki, Gyenes – Zámbó
Edző: Pintér Csaba
Gsz: Kovács D., Kicsun 2, Gajdos
A második találkozónkon a másodosztályú Tiszakécskei LC vendégszerepelt az ALCUFER Stadionban. Meglepte csapatunk a Tisza-partiakat, ugyanis villámrajtot véve az első percekben Miknyóczki labdaszerzése és jó passza után Kovács D. lőtt a kapu bal oldalába (1-0), majd kettő perc elteltével Kicsun egy jobb oldali egyéni villanás után meg is tudta duplázni az előnyt (2-0). A félidő további idejében kiegyenlítettebbé vált a játék, a vendégek is többször jutottak kapunk előteréig, de szépíteniük nem sikerült.
Szünet után Miknyóczki állt közel a gólszerzéshez, de nagy helyzetből a bal alsó sarok mellé lőtt, majd a másik oldalon Varga J. fejelt nagy helyzetből a kapu mellé. Több hazai lehetőséget követően az utolsó negyedóra kezdetén feljebb jött játékban a vendég együttes, de a szépítő találat szerencsére elmaradt. Amíg a mi hálónk érintetlen maradt, addig a vendégeké ismét megzörrent, amikor ismét Jevhenyíj Kicsun villant egyet és nagyerővel lőtt a kapuba a jobb oldalról (3-0), majd Hajdú bal oldali beadása után Gajdos fejelt 8 méterről a kapu jobb oldalába, amivel végérvényesen megválaszolta a még adódó nyitott kérdéseket.

Weitner Ádám: “Kétszer kilencven percet kaptak a keret játékosai, s a mérkőzéseken látottakkal nagyon elégedett vagyok, hiszen labdarúgóink felvonultatták azokat az erényeket, amiket el is várunk tőlük. Fegyelmezetten, agresszíven játszott mindkét csapatunk és a kohézióban is láttam előrelépést, ami külön örömmel töltött el. A játékunk, a stílusunk kezd alakulni, e mellett sok helyzetet dolgoztak ki a fiúk mindkét találkozón, de a hatékonyság még hagy kívánnivalót maga után. Továbbra is keményen kell dolgoznunk és a munkának meg lesz a gyümölcse. Néhány nap pihenőt követően ráfordulunk a bajnoki rajtot jelentő hétre, utána azonban már tétért, pontokért fog menni a küzdelem.”
