Rácz Barnabás személyében, hiányposztra igazolt egy tapasztalt, az élvonalban is szerepelt játékost, a Gyirmót FC Győr labdarúgócsapata. A 29 esztendős, egykori utánpótlás válogatott futballista, a Haladás, az Újpest, az Eindhoven és a Vasas együttesei után szerződött a Marcal partjára.

„Csalódott vagyok az elmúlt időszakom miatt, viszont most annál nagyobb bennem a bizonyítási vágy – kezdte Rácz Barnabás. – Úgy vallom, az embernek néha egyet vissza kell lépnie, hogy utána kettőt léphessen előre! Pontosan ez a tervem Gyirmóton, ahová hosszú távra köteleztem el magam, s ahol ilyen körülmények között nem lehet más célom, célunk, mint, hogy folyamatosan fejlődve, a legmagasabbra törjünk!”

„Barni egy igazi »tizes«, aki támadó középpályásként színesítheti, színezheti majd csapatunk játékát, s remélhetően jó néhány góllal, gólpasszal hívja fel magára a figyelmet” – mondta Horváth Cs. Attila, a Gyirmót FC sportigazgatója. – Bízom benne, hogy gyorsan beilleszkedik csapatunkba, s mielőbb pályára is léphet. A futballista egyébként, kifejezetten Weitner Ádám vezetőedző kívánságára került együttesünkhöz, amit én is támogattam, mert tudom, hogy egy képzett, mozgékony játékosról van szó, aki sokat lendíthet csapatunk játékán. Ezúton is szeretném megköszönni a klub tulajdonosainak hathatós segítségét, hogy Rácz Barnabás, a Gyirmót labdarúgója lehetett!