Fertőszentmiklós-Gyirmót FC Győr II 0-3 (0-1)

Fertőszentmiklós, megyei I. osztályú labdarúgó-mérkőzés. 100 néző. V.: Csávás.

Fertőszentmiklós: Kovács Á. – Bognár-Bazsó, Halász, Németh P. (Fekete, 86), Csányi, Csikai, Reichstetter (Módos, 77), Majoros, Golnerits (Ábrahám, 61 ), Maródi (Fodróczy, 54), Török. Edző: Rozmán László.

Gyirmót II: Kecskés  – Lengyel, Lázár (Szemeti, 81), Virág, Rozs (Árpási B., 64), Árpási K. (Kövi, 69), Szecsődi B., Neskov O. (Neskov M., 56), Pázmány (Nyírjei, 56), Priskin, Marlen. Edző: Koltai Tamás.

Gsz.: Marlen, Priskin, Lázár.

Az első perctől kezdve nagy mezőnyfölényben játszott csapatunk, a védekezésre berendezkedett hazai gárda ellen. A kimaradt helyzetek miatt csak egy gólos előnnyel térhettünk a szünetben pihenőre: a 20. percben Priskin remekül tört kapura, beadását pedig Marlen közelről értékesítette. 0-1.

Fordulás után kicsit megélénkült, az egyébként nem túl nagy iramú és színvonalú találkozó, amelyet továbbra is kézben tartott együttesünk. Az 53. percben Priskin kicselezte a kapust, ám az buktatta a tizenhatoson belül. A büntetőt a sértett magabiztosan értékesítette. 0-2. Ezután is több helyzet adódott csapatunk előtt, de újabb találatot csak a 79. percben szereztünk, ekkor Lázár lőtt fél fordulatból szép gólt. 0-3.

A mérkőzés végeredménye egy percig sem volt kérdéses, együttesünk közepes teljesítménnyel is magabiztosan gyűjtötte be idegenben a három pontot.

Priskinék jövő héten két bajnoki találkozón is pályára lépnek, kedden 17 órakor a Győrújfalu, míg szombaton 17 órakor a Győrújbarát csapata látogat Gyirmótra.

Koltai Tamás:Gratulálok a srácoknak a megérdemelt győzelemhez! Készülünk a jövő heti duplázásra!