Az elmúlt hétvégén elért zsámbéki győzelmével magasra tette azt a bizonyos lécet első csapatunk, ugyanis nem kevesebb, mint tíz góllal terhelte meg házigazdánk hálóját. Ennek tükrében két nap múlva, második gárdánk is szeretett volna maradandót alkotni a vármegyei bajnokság harmadik fordulóból elmaradt, s kedden pótólt Győrújfalu elleni találkozóján.
A vendégek a vártnak megfelelően, a védekezésükre fektették a hangsúlyt, ami bő félóráig igazolta is törekvéseiket. Az első szerzett gólunk azonban igazi áttörést jelentett a mérkőzésen, ami után dupla előnnyel mehettek játékosaink pihenőre. Szünet után még jobban kinyílt az a bizonyos olló, hiszen a zöld-fehérek ellenállása egyre csökkent, míg második csapatunk tagjai sorra vezették ötletes támadásaikat, és szép gólokat szerezve, szintén nagyarányú győzelmet tudtak szerezni.
A nem hétköznapi eredménnyel végződő hétközi mérkőzésünk után, az ötödik fordulóban, a Győrújbarát érkezik hozzánk, amely edzőnk, Koltai Tamás szerint is már nagyobb falatnak ígérkezik fiataljaink számára:
– A mögöttünk hagyott négy sikeres fordulóban voltak jó mérkőzéseink, de ezeken belül akadtak olyan periódusai is találkozóinknak, amikor gyengébben játszottunk. A legtöbb játékosunknak ez az első évük, amikor a felnőtt futballban kell bizonyítaniuk. Ez a megmérettetés, próbatétel, szokatlan még számukra, de szerencsére, nálunk is van néhány rutinos futballista, aki e téren is tud segíteni, így elmondhatom, hogy egyre jobban felnőnek a feladathoz. Folyamatosan törekedünk arra, hogy a fiatalok hullámzó játéka minél előbb, és minél jobban kiegyenesedjen, de mentalitás terén nagy plusz kell tőlük az egész bajnokság során. Az elénk gördített akadályokat el kell fogadni, de át kell hidalni és csak a futballra szabad koncentrálni! Általában ellenünk masszívan felállt védelemmel készülnek a csapatok, ami sokkal nehezebb a játékosainknak, mint amihez eddig szoktak, de az előttünk álló néhány fordulóban már olyan ellenfelekkel is találkozni fogunk, akikre az előre játék is ugyanúgy jellemző, hiszen a Győrújbarát, a Bácsa és a Mezőörs komoly játékerőt képvisel e tekintetben is, így ellenük majd egy új periódus is elindul bajnokságon belül. Visszatérve a szombati találkozónkra, természetesen nincs más célunk, mint itthon tartani a bajnoki pontokat.
A Győr-Moson-Sopron vármegyei I. osztály ötödik fordulójában, a Gyirmót FC Győr II – Győrújbarát SE találkozó, szeptember 6-án, szombaton, 17 órakor kezdődik.
