Első csapatunk szombati MOL Magyar Kupa mérkőzése előtt, második gárdánk is fontos fellépésre lesz hivatalos, ugyanis a városi rivális Üstökös FC Bácsa vendége lesz.

Házigazdánk a rajton az egyik bajnokesélyesként említett Kapuvár gárdáját fogadva gól nélküli meccsen remizett (0-0), majd Ménfőcsanakról hozta el a pontokat egy gólgazdag találkozón (2-3), utána pedig simán legyőzte otthon a Csorna együttesét (5-1). Ezek után Gönyűre látogatott Korsós György csapata, ahol ismét egy pontot szerzett (1-1), végül Bácsán szinte kiütötte a Fertőszentmiklós gárdáját (7-0), így eddig nem talált legyőzőre.

Mi Abdán kezdtük a sorozatot, ahol sikerült győztesen ünnepelnünk, (1-3), majd itthon győztük le a Gönyű együttesét (5-0), a harmadik fordulóra kiírt találkozón sok gólos siker született a Győrújfalu ellen (9-0). Fertőszentmiklósról is sikerült elhoznunk a bajnoki pontokat (0-3), végül a jó erőkből álló  Győrújbarátot vertük izgalmasabb meccsen (3-1).

Házigazdánk így három győzelem és két döntetlen mellett, 11 pontot szerezve, a harmadik helyen áll, míg mi öt sikeres találkozóval a tarsolyunkban, 15 ponttal a második pozícióból várjuk szombati mérkőzés kezdő sípszavát.

Megyei I osztályú csapatunk edzője, Koltai Tamás nehéz mérkőzésre számít, de bízik benne, hogy idegenben is tudjuk folytatni jó sorozatunkat.

– Nehéz mérkőzésen vagyunk túl, amit a videó elemzés is megerősített. A hibáinkat kielemeztük, a héten próbáltunk ennek fényében készülni, és ezeket kijavítani. Szerdán a győri fürdőben csapatépítő összetartáson voltunk, ami nagyon jól sikerült, hasznos volt. Tudjuk, hogy újabb nehéz mérkőzés vár ránk. Szeretném, ha megismételnénk a Győrújbarát elleni első félidőben nyújtott játékunkat, ha ez sikerül, akkor jó eredményben bízhatunk.

A vármegyei első osztály 6. fordulójában, a Üstökös FC Bácsa – Gyirmót FC Győr II találkozó, szombaton 15.30 órakor kezdődik.