Ha képzeletbeli visszapillantó tükrünkbe tekintünk, láthatjuk, hogy „Vissza a jövőbe!” szlogennel fémjelzett célunkat szem előtt tartva jó úton járunk. Azért is jelenthetjük ezt ki most már bátran, hiszen az eddigi bajnoki csatározások során immár mindegyik mérkőzésünket a győztesnek járó gratulációkkal, és a három pontok begyűjtésével zárhattuk. Természetesen ezek ismeretében sem szabad a figyelemnek, a lelkesedésnek lankadni, azt azonban nyugtázhatjuk, hogy „szerelvényünk” jó vágányon halad”, ám messze még a cél, a végállomás.

Az előttünk álló hétvégén, Nemzeti Bajnokságaink legfelső két osztályában, a szombati Örményország válogatottjával szembeni hazai, majd a keddi Portugália elleni idegenbeli vb-selejtezők miatt, szünetelnek a küzdelmek, nálunk viszont a harmadosztályban, folytatódik a vetélkedés. Ismét hazai pályán léphetünk pályára, amikor vasárnap délután a szomszédvári zöld-fehérek fiataljait, az ETO Akadémia gárdáját láthatjuk vendégül az Alcufer Stadionban.

Leendő ellenfelünk az eddigi tíz fordulóban négy győzelemnek örülhetett, ami mellett egy döntetlen és öt vereség áll a neve mellett, és az így szerzett 13 ponttal, a 8. helyen áll. Ezzel szemben mi mindegyik találkozónkat sikeresen zártuk, így 30 ponttal, a nevünkkel kezdődik a bajnoki tabella. 

Vezetőedzőnk, Weitner Ádám szerint több kérdőjel övezi vasárnapi találkozónkat, de bízik csapatában, és a jó folytatásban.

– Elégedett vagyok a fiúk heti munkájával, hiszen továbbra is nagy odaadással és koncentrációval készülnek az éppen aktuálisan előttünk álló feladatra, ellenfélre. A válogatott szünet miatt nem tudhatjuk a zöld-fehérek visszajátszó játékosainak számát, kikkel fogunk szembe találkozni az összeállítást, a játékoskeretet illetően, ezért valamivel nehezebb a felkészülésünk, de továbbra is csak magunkkal foglalkozunk. Biztosan lesznek hiányzóink sérülések miatt, de bízunk benne, hogy szép sorozatunkat tovább folytathatjuk.

Az NB III Észak-nyugati csoportjának 11. fordulójában, a Gyirmót FC Győr – ETO Akadémia találkozó, vasárnap 17 órakor kezdődik, az Alcufer Stadionban.