Vasárnap a szomszédos vármegyébe utazik NB III-as együttesünk, ahol az 1947-ben alapított, szép múlttal rendelkező Komárom VSE vendégei leszünk.
Leendő ellenfelünk az eddigi játéknapokon belül hat győzelemnek örülhetett, három döntetlen mellett azonban ötször vesztesen hajtott fejet aktuális ellenfele előtt, 21 pontot szerzett, amivel a hetedik helyen áll a bajnoki tabellán. Ezzel szemben mi továbbra is százszázalékos mutatóval, tizennégy sikerrel megvívott mérkőzéssel, 42 ponttal vezetjük a bajnoki sorozatot.
Vezetőedzőnk, Weitner Ádám örült, hogy felépültek a sérültjeink, így bő kerettel készülhetünk a vasárnapi folytatásra:
– A Balatonfüred elleni újabb sikeres meccset követően szerencsére zökkenőmentesen történt felkészülésünk az előttünk álló komáromi találkozónkra, abból a szempontból is, hogy jelenleg mindenki egészséges csapatunkban, így az eltiltott Miknyóczki kivételével, mindenkire számíthatunk. Úgy érzem, megfelelően sikerült a heti programunk. Több játékossal is dolgozhattam már korábban az ellenfél csapatából, tisztában vagyok képességeikkel, ezért is nehéz mérkőzésre számítok. Maximális koncentrációval és fegyelemmel kell játszanunk ahhoz, hogy ismét sikeresek lehessünk.
Az NB III Észak-Nyugati csoportjának 15. fordulójában, a Komárom VSE – Gyirmót FC Győr találkozó, vasárnap 13 órakor kezdődik, a Komárom Molaji Sporttelepen.
