Remekeltek eddig ifjúsági csapataink a számukra kiírt kupasorozatban, hiszen két korosztályban is bejutottak az ország legjobb tizenhat együttese közé.
A folytatás nem ígérkezik könnyűnek, sőt, ha lehet mondani, a sorsolásnál alaposan „belehúztak” csapataink, és mindkét gárdánk egy-egy kiemelt akadémia ellen lép pályára majd a hét végén.
A papírforma nem mellettünk szól, ám szerencsére fiataljaink a múltban többször is bizonyították, hogy nem ijednek meg a kihívásoktól, és az esélyesebb együttesekkel is felveszik a küzdelmet.

A bajnokságában listavezető, Nagy Attila edző által dirigált U17-es csapatunk a Vasas Akadémia, míg az U19-es együttesünk, Jäkl Antal és Koltai Tamás edzők irányításával, a Honvéd Akadémia ellen szerepel hazai környezetben.
Ifjúsági Kupaprogram, szombat:
11 óra: Gyirmót – Vasas (U17)
13 óra: Gyirmót – Bp. Honvéd (U19)
