Rövid nyári szünet után célegyenesben csapatunk felkészülése, két nap és elindul a Merkantil Bank Liga 2026–2027-es idénye. Weitner Ádám vezetőedző szerint a felkészülés legfontosabb célja az volt, hogy a csapat fizikailag, mentálisan és közösségként is készen álljon a bajnoki rajtra.
A szakmai stáb az első napokban felmérte a játékosok állapotát, amely biztató képet mutatott, így nem kellett az alapoktól újrakezdeni a munkát. Az új érkezők eltérő felkészültsége miatt ugyanakkor minden terhelést egyénre szabottan, gondosan kellett megtervezni. A vezetőedző kiemelte, hogy a feljutást kivívó csapat egyik legnagyobb erőssége az összetartás volt, ezért az átigazolások során is fontos szempontnak számított, hogy olyan futballisták érkezzenek, akik emberileg és szakmailag is illeszkednek a Gyirmót értékrendjéhez.
„A csapategység és az öltözőben uralkodó értékek rendkívül fontosak számunkra. Azt szeretnénk, hogy ez a pályán is visszaköszönjön” – hangsúlyozta Weitner Ádám. A szakvezető szerint a Gyirmót játékstílusa nem változik meg gyökeresen az NB II-ben sem. A cél továbbra is a kezdeményező, bátor futball, amelyet szervezett védekezés és nagy intenzitású játék egészít ki. Az új játékosok beépítése azonban időt igényel, ezért türelemre is szükség lesz. A vezetőedző ugyanakkor egyértelművé tette: a fejlődés alapja továbbra is a kemény munka.
„Hiszünk a munkában. Nap mint nap azért dolgozunk, hogy fejlődjünk, és ez az a szemlélet, amely a játékosokat és a szakmai stábot is összeköti. Ha ehhez siker is párosul, az felgyorsíthatja a csapat fejlődését” – fogalmazott. A szakmai stáb is erősödött a nyáron, olyan szakemberekkel bővült, akik szakmailag és emberileg is ugyanazokat az értékeket képviselik, mint amelyeket a klub fontosnak tart. A vasárnapi bajnoki nyitányon az Aqvital FC Csákvár lesz az ellenfél. Weitner Ádám elismeréssel beszélt a hétvégi riválisról, amely az előző idényben remek eredményt ért el, 46 ponttal a 6. helyen zártak a Merkantil Bank Ligában.
„Figyeljük az ellenfelünket, természetesen felkészülünk belőlük, de a legfontosabb, hogy azt valósítsuk meg a pályán, amit az elmúlt hetekben gyakoroltunk. Ha a saját erősségeinket tudjuk megmutatni, jó alapunk lehet egy sikeres szezonkezdéshez”– mondta a vezetőedző.
