A két győri klub 2025 nyarán kötött megállapodást annak érdekében, hogy a tehetséges játékosok fejlődését ne akadályozza, ha saját korosztályukban átmenetileg nem jutnak elegendő mérkőzésperchez. A konstrukció lényege, hogy az ETO hosszú távon ígéretesnek tartott fiataljai Gyirmóton rendszeresen pályára léphetnek, miközben a hét több napján továbbra is részt vesznek az akadémiai edzéseken.
Miron a 2025/26-os idényben 23 bajnoki mérkőzésen védett a Gyirmót színeiben, valamennyit kezdőként: 21 alkalommal az U15-ös, kétszer pedig az U16-os együttesben kapott lehetőséget. Az előző évadban az ETO U14-es és U15-ös csapatainál tíz mérkőzésen kezdett, további tizenkét alkalommal pedig a keret tagja volt.
Gyirmóton tehát éppen azt kapta meg, amire ebben az életkorban különösen nagy szükség van: folyamatos versenyhelyzetet és hétről hétre visszatérő mérkőzésterhelést. A 2026/27-es idényre visszatért az ETO-hoz, ahol már az országos U16-os kiemelt bajnokságban szerepel.
– 2025 nyarán olyan megállapodás született az ETO Akadémia és a Gyirmót SE között, amelynek középpontjában a gyerekek fejlődése és a magyar utánpótlás-nevelés áll. Ennek már most láthatjuk az első komoly eredményét, hiszen Oláh Miron korosztályos válogatott lett. Ebben mindkét klubnak fontos szerepe van – fogalmazott Polyák Gábor, a Gyirmót SE utánpótlásának szakmai igazgatója.
A szakember hangsúlyozta: a megállapodás egyik legfontosabb alapelve, hogy minden döntésnél a játékos egyéni fejlődése élvez elsőbbséget.
– Ha az ETO valamelyik korosztályában van egy hosszú távon komoly lehetőséget rejtő játékos, akinek az akadémia éppen nem tud hétről hétre megfelelő mennyiségű játékpercet biztosítani, akkor ezt a Gyirmót utánpótlásában megkaphatja. Ebben a modellben nem egy csapat rövid távú építése vagy a hétvégi eredmény a legfontosabb, hanem az, hogy a gyermek a számára megfelelő ütemben fejlődhessen. Bízunk benne, hogy az együttműködés hosszú ideig fennmarad, és Miron példáját még sok hasonló történet követi majd. Ez mindkét klubnak érték, de a legnagyobb nyertese a magyar labdarúgás lehet – tette hozzá Polyák Gábor.
A két klub közötti átjárhatóság nem előzmény nélküli. Szabó Kornél ugyancsak az ETO kötelékéből került Gyirmótra: utánpótlás-játékosként két teljes idényt töltött nálunk, majd visszatért az ETO-hoz. A 2008-as születésű kapus 2026 februárjában ismét csatlakozott a Gyirmóthoz, a tavaszi idényben pedig nyolc NB III-as mérkőzésen védte első csapatunk kapuját. Teljesítményével profi szerződést érdemelt ki, fejlődése és a további játékpercek érdekében pedig jelenleg kölcsönben, a Komárom VSE-nél szerepel.
– Az utánpótlásban ebben az életkorban nem feltétlenül önmagában a játékpercek száma a legfontosabb, hanem az, hogy a játékos a fejlődéséhez szükséges szakmai környezetben, megfelelő edzés- és mérkőzésinger mellett dolgozzon. Ugyanakkor vannak olyan élethelyzetek, amikor egy-egy játékos számára az ETO-nál nem tudunk megfelelő mérkőzéskihívást biztosítani. Ilyenkor az együttműködés keretében közösen keresünk olyan megoldást, amely a játékos fejlődését szolgálja – fogalmazott Simon András, az ETO FC operatív fejlesztési koordinátora.
– A modellünk lényege, hogy ezek a játékosok továbbra is az ETO szakmai rendszerében készülnek: a mezőnyjátékosok jellemzően heti három, a kapusok pedig heti négy-öt edzésen vesznek részt klubunknál, miközben a mérkőzéseiket Gyirmóton játsszák. Így megmarad számukra az ETO akadémiai képzése és szakmai közege, ugyanakkor olyan mérkőzésterhelést és kihívást kapnak, amely az adott pillanatban a fejlődésükhöz szükséges.
Oláh Miron válogatott bemutatkozása azt igazolja, hogy az együttműködés akkor tölti be valódi szerepét, ha a klubérdekek mellett – és szükség esetén azok előtt – a fiatal labdarúgó fejlődése áll. Ezúttal a rendszeres gyirmóti játéklehetőség, az ETO akadémiai képzése, valamint mindenekelőtt Miron tehetsége és szorgalma közösen vezetett el a címeres mezig.
