Kiemelt mérkőzés vár második csapatunkra: szeptember 26-án, szombaton 16.30-tól a Mezőörs KSE együttesét fogadjuk hazai pályán.

A párosítás jelentőségét jól mutatja, hogy az előző idényben ez a két csapat vívott rendkívül szoros versenyfutást az akkor még vármegyei I. osztály bajnoki címéért. Fiatal együttesünk 26 mérkőzéséből 25-öt megnyert, 119 gólt szerzett és mindössze 18-at kapott, mégis a második helyen zárt. A két gárda egyaránt 75 pontot gyűjtött, az aranyérem sorsáról pedig végül a gólkülönbség döntött a Mezőörs javára.

A felek egymás elleni találkozói is emlékezetesen alakultak: az Alcufer Stadionban 3–1-re mi győztünk, a tavaszi, mezőörsi visszavágót azonban 2–1-re a házigazda nyerte meg.

Szombaton tehát nem egyszerűen két élcsapat találkozik egymással: a tavalyi bajnoki párharc újabb fejezete következik. Második csapatunk hazai pályán szeretné megmutatni erejét, ehhez pedig szurkolóink támogatására is nagy szükség lesz.

Gyirmót FC Győr II. – Mezőörs KSE
2026. szeptember 26., szombat, 16.30
Alcufer Stadion