– Nagyon jól sikerült nekünk a szombati bajnoki találkozó ésörülünk annak, hogy ilyen magabiztos gyõzelmet tudtunk aratni. Ezt elsõsorbanannak köszönhettük, hogy ezen a mérkõzésen, remekül használtuk ki ahelyzeteinket. Az elsõ félidõben, tulajdonképpen minden komoly lehetõségünketgólra tudtuk váltani és ezzel el is döntöttük a három pont sorsát.

Ne hallgassuk el, hogy ebben neked jelentõs szereped volt.

– Természetesen nagyon örülök annak, hogy kétszer isbetaláltam, hiszen rúgott gól nélkül játszottam végig a tavalyi másodosztályúbajnokságot. Sopronban igaz, visszavontabban játszottam és így nagyon kevéslehetõségem volt a gólszerzésre. Ebben a támadó szellemû és négy középpályássalfelálló játékrendszerben azonban, sokkal többször kerültünk az ellenfél kapujaelé. Az elsõ gólom elõtt, Présinger Ádámtól kaptam egy pontos labdát és a gyors,lapos lövéssel jó döntést hoztam. A második találatom elõtt, pedig Szegitõlérkezett az átadás és még idõm is volt felnézni, és így kilõni a hosszú sarkot.

Senki sem számított, ilyen fölényes gyõzelemre. Te mit vártál,mit gondoltál a szombati mérkõzés elõtt?

– A mostani veresége ellenére is azt mondom, hogy a ZTE FCegy jó csapat és ott lesz a mezõny elsõ felében. Mi azonban most nagyon jószerkezetben, pontosan futballoztunk és a legjobb ütemben rúgtuk a góljainkat. SebõkZsolttól, egészen Simon Andrásig, mindenki hozzátette a részét ehhez atalálkozóhoz, hiszen Zsolt a második félidõ elején ziccert fogott, Simon Andrispedig, olyan jól tartotta meg elõl a labdákat, hogy középen és a széleken isfel tudtunk érni a támadásokhoz. Mögöttünk a védekezõ középpályás szerepkörbenKiss Máté is rengeteget dolgozott és a hátsó alakzatunk is zárt és magabiztosvolt. Ezen az estén, csapatként és egyénileg is jobbak voltunk a zalaicsapatnál.

Az elõkészületi mérkõzéseken rendszeresen játszottál, de az elsõfordulóban nem kaptál szerepet a csapatban. Nem bántott, nem zavart ez téged?

– Elfogadtam a vezetõedzõnk döntését, mert biztos voltamabban, hogy én is meg fogom kapni a lehetõséget. Kizárólag arra koncentráltam,hogy amikor ez megtörténik, akkor majd élni tudjak az eséllyel. Erõs a játékoskeretünk és különösen a középpályán, több variációs lehetõsége is van a szakmaistábnak. Ez a mérkõzés most valóban jól sikerült nekem és ezt a formámatszeretném is állandósítani. A mérkõzés végén, én kértem a cserét, mert a nagymelegben egy kicsit már elfáradtam és egy rúgást is kaptam.

Miként lehet és kell nekünk most feldolgozni ennek amérkõzésnek a sikerét?

– Semmiképpen sem szabad ebbõl a találkozóból messzemenõkövetkeztetéseket levonni. Most lehet egy kicsit örülni a sikernek, ami nyilvánvalóanaz önbizalmunkat is erõsíti. A héten azonban már az új feladatra, a Nyíregyházaelleni mérkõzésre kell készülni. Nekem több barátom – Forró Gyula, Pekár László– is van a remekül rajtoló nyírségi csapatban és így tudom, hogy a NyíregyházaSpartacus nagyon komoly feljutási tervekkel vágott neki ennek a bajnokságnak.Fontos bajnoki mérkõzésre készülünk tehát és mi azt szeretnénk, ha ez így lenneegészen a bajnokság végéig. Akkor ugyanis versenyben leszünk azért, hogyelérjük a célunkat.