Eredetileg az elmúlt hétvégén, a Budapest Honvéd elleni bajnoki mérkõzésünket vezette volna Karakó Ferenc. A 34 éves, játékvezetõ azonban megbetegedett és így, az alapvonali bíró, Szõts Gergely vette át a helyét. Karakó Ferenc viszont meggyógyult és most megkapta a szombati Gyirmót FC Gyõr – Diósgyõri VTK bajnoki találkozó dirigensi szerepét. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei bíró, így harmadszor is vezet nekünk mérkõzést az OTP Bank Ligában. A 17. fordulóban a Ferencvárosi TC – Gyirmót FC Gyõr 2-0, majd a 21. fordulóban a Vasas FC – Gyirmót FC Gyõr 1-1 voltak ez eddigi mérkõzései, tehát elsõ alkalommal vezet majd bajnoki találkozót, ebben a bajnokságban az Alcufer Stadionban.   

A tartalék játékvezetõje, a 29 éves Kóbor Péter lesz, akieddig 24 alkalommal kapott ilyen szerepet az élvonalban. Varga Gábor lesz azelsõ számú asszisztens és a mindössze 24 éves, Szert Balázs lenget majd a másikoldalon. A játékvezetõként is rutinosnak számító, Szilasi Szabolcs lesz azegyik alapvonali játékvezetõ. A másik kapunál pedig, ifjabb Gyarmati II. Tibortevékenykedik majd, aki a legutóbb a 26. fordulóban, a Videoton FC ellenimérkõzésünkön is ilyen feladatot látott el Gyirmóton.