WU 10 – Regionális Lány Bozsik torna, Gyirmót
Pályára lépő játékosok: Vizkeleti Luca, Patonai Sára, Pozsonyi Zselyke, Menyhárt Natasa, Dombi Zselyke, Ombódi Amélia, Szalay Nóra.
Zobák Csaba,edző: – Hazai rendezésű Bozsik tornán vettünk részt, ahol a lányok nagyon ügyesen és lelkesen futballoztak. Védekezésben és támadásban is rengeteg szép megoldást láthattunk tőlük. Sok helyzetet alakítottak ki, amelyekből rengeteg gólt szereztek. Végig nagy lelkesedéssel és jó hozzáállással játszottak, öröm volt látni, ahogy együtt küzdenek és segítik egymást a pályán. Gratulálok minden kislánynak a teljesítményéhez!
WU 12 – Regionális Lány Bozsik torna, Gyirmót
Pályára lépő játékosok: Csizmadia Lara, Tóth Luca, Horváth Cs. Liza, Papp Izabella, Horváth Zoé, Képes Luca, Szekeres Fanni, Marczinkó Iringó, Tóth Antonella, Bohuniczky Amira.
Botka Dóra, edző: – Az idei szezon első Bozsik tornáján vettünk részt a lányokkal. Már az első mérkőzéstől kezdve fegyelmezetten játszottunk és az általam kért alapelvekhez végig tartottuk magunkat. Sok szép helyzetet alakítottunk ki, amiknek nagy részét sikerült góllal befejezni ezért a mérkőzéseket győzelemmel tudtuk zárni. Összességében szuperül teljesítettek a lányok, Mindenkinek szívből gratulálok.

