Igazán nagyüzembe kapcsol a sport, a futball hétvégén a Gyirmóti Sportcentrumban, ugyanis az utánpótlás mérkőzések mellett szombaton délután 16 órakor Ördög József vezette NB III-as második csapatunk a VSC 2015 Veszprém gárdáját látja vendégül a 3-as pályánkon, majd vasárnap délután a régi kettős rangadók hangulatát idézve először 16 órakor városunk olimpiai bajnokáról, Keglovich Lászlóról elnevezett Gy-M-S Vármegyei Kupa döntőjében két megyei első osztályú gárda, a Mezőörs KSE és az Intretech Kapuvári SE küzd meg egymással a végső sikerért, a kupagyőztes címéért, majd ezt követően NB II-es együttesünk szeretné megszakítani nyeretlenségi sorozatát az OPUS Tigáz Tatabánya gárdáját fogadva.
Mint az élet egyéb területeihez, a sporthoz kapcsolódóan is több motivációs bölcsesség született már. Nos amikor korábban rossz szériában voltunk, említettünk és idéztünk egy igazi klasszikus filmcímet, ami a „Menekülés a győzelembe!” szavakat ölelte magába, most azonban sajnos ismét hasonló helyzetben vagyunk, hiszen az utóbbi tizenegy bajnoki találkozónkon nem sikerült győztesként örülni. Egy másik örökbecsű gondolattal élve azonban csakis előre kell tekintenünk, és igenis tudjuk, hogy csapatunk az elmúlt években is képes volt megküzdeni a nehéz helyzetekkel, időszakokkal. „Ha nem tudsz méltósággal veszíteni, soha nem fogsz megtanulni nyerni!”. Mi azonban a közelmúltban igenis méltósággal viseltük a kudarcokat, hiszen tudjuk, hogy csapatunk ennél sokkal többre képes, bizonyság erre az az időszak, amikor még a tabella élén, vagy akárcsak az élmezőnyben várhattuk az éppen következő fordulót. Azzal is tisztában vannak a sportemberek, hogy minden sorozat, a jó és a rossz is megszakad egyszer, miért ne történhetne ez most hétvégén, amikor hatványozottan fontos lenne számunkra a bajnoki pontok megszerzése.
Folytatódik a pontvadászat
A bajnoki küzdelemsorozat hajrájában esedékes négy mérkőzésünket tehát a jól ismert okok és klubvezetőink döntésének értelmében hazai környezetben tudjuk játszani, így volt ez a mögöttünk hagyott játéknapon a Budafok ellen, s így lesz ez most vasárnap is, amikor a Tatabánya együttese látogat hozzánk.
A Tatabányai Sport Clubot 1910 február 6-án alapították, s az egyesület színe már ekkor is kék-fehér volt, valamint megszületett a jelszava is: „Bátorság, erő, férfiasság. Az 1925-1926-os idényben vezették be a magyar labdarúgásban a profizmust, ám mivel a tatabányaiak ennek költségeit nem tudták vállalni, az amatőrök közé került a csapat. Ezt követően egy kevésbé emlékezetes időszaka következett a bányászvárosi focinak: az erősen hullámzó teljesítmény bő két évtizedig tartott. 1955-ben aztán már nem csak „átszállójegyet váltott” a csapat az élvonalba: a forradalom félbeszakította az az évi őszi bajnokságot, az 1957-es (tavaszi) szezonban 7., a következő évben pedig 4. lett a csapat, minden addigi eredményt messze túlszárnyalva, s ezzel hivatalosan is a tatabányai gárda lett a legjobb vidéki egylet. Ebben a sikeres időszakban védte a bányászváros kapuját az aranycsapat hálóőre, Grosics Gyula. Az együttes az 1980-as években az egyik legjobb magyar csapat lett, 1981-ben az UEFA a 2-1-re legyőzte a Real Madridot és a visszavágón is csak 1-0-ra kapott ki. Ebben az időszakban olyan neves edzők irányították a csapatot, mint a városba visszatérő Dr. Lakat Károly, Dalnoki Jenő, vagy Temesvári Miklós. A pályán együtt játszott a legendás csatártrió (Koirich, Plotár, Vincze). A csúcsot az 1988-as bajnoki 2. helyezés jelentette, amit sajnos kiesés követett, majd mélypontként 1993-ban az NB III-ban való indulás. Ezután azonban egy budapesti üzletember, Bíró Péter átvette a csapatot, mikor is a Tatabánya az NB II-es bajnokság (ez a harmadosztályt jelentette akkor) utolsó helyén állt 6 ponttal. 1998 nyarán egy megnyert osztályozó mérkőzést követően a csapat (már Lombard FC Tatabánya) feljutott a másodosztályú bajnokságba. A külföldről hazatérő Kiprich József vezetésével a csapat hatalmas fölénnyel megnyerte a bajnokságot, s bejutott a Magyar Kupa döntőjébe is. Itt óriási vihart kavaró játékvezetői ténykedést követően 2:1-re alulmaradt a Debrecen együttesével szemben. A következő idényben a csapat elindult a legmagasabb osztályban, ahol nagy bravúrral a 4. helyen zárt, később meggyengült és ismét búcsúzni kényszerült a magyar élvonaltól. 2002 nyarán Bíró Péter távozott Szombathelyre, de a lendület a következő évben nem állt meg, a 3. NB II-es szezont megnyerve ismét kivívta az NB I-es tagságot. Szomorú időszak következett, amikor az olasz Massimiliano Caroletti vezérletével 2015-2016-ban csődbe jutott a gazdasági társaság. Több évnyi alacsonyabb osztálybeli szereplés után a közelmúltban az Opus-Tigáz lett a csapat fő támogatója, így biztosítva látszik a zavartalan munka és a feltörekvés, melynek egyik állomásaként tavaly visszajutott az egyesület a második vonalba.
Eddigi mérkőzések, jelenlegi helyezések
Leendő ellenfelünk az eddig lejátszott 27 fordulóban hatszor tudott győzni, mellette öt döntetlen és tizenhat vereség, valamint 25-50-es gólkülönbség áll a neve mellett, amely eredménysorral 23 pontot gyűjtött, s ami a sereghajtó 16. pozícióba sodorta. Sajnos mi sem büszkélkedhetünk jelenlegi helyezésünkkel, amin belül szintén hat győzelem szerepel, míg tíz döntetlen mellett tizenegy vereséget számlálunk, 35-41-es gólokkal 28 pontot szereztünk, ami csak egyel jobb, a 15. helyre elég, így kijelenthető sajnos, hogy alsóházi rangadó vár ránk vasárnap.
Szemtől-szemben egymás ellen, mesél a múlt
Az egymás elleni mérlegünk statisztikája szerint eddig különböző mérkőzéseken összesen tizenhat alkalommal találkozott egymással e két csapat, amin belül négy tatabányai siker mellett négy döntetlen és nyolc gyirmóti győzelem született.
E gondolatsorban talán érdemes felidézni a tavaly november 10-én lejátszott mérkőzésünk lényeges pillanatait, amin belül Horváth Rajmund révén sikerült idegenben vezetnünk, de a hazaiak Jelena és Harsányi szünet utáni góljaival fordítani tudtak.
Kettő Ugrai Roland lövés nyitotta a találkozót, de mindkét esetben a labda a kapu fölé szállt. Ezt követően a kék-fehérek is eljutottak kisebb lehetőségekig, de védelmünk rendre vissza tudta verni a próbálkozásokat. Bő félórai játék után megszerezte csapatunk a vezetést, amikor Horváth Rajmund szép egyéni játék után volt eredményes (0-1).
Szünet után Bertus Lajos állt közel az egyenlítéshez, de távoli lövése után Hársfalvi András hárítani tudott. Érzékelhetően próbálta feljebb tolni játékát a bányász együttes, míg csapatunk megszállta térfelét, és kontrákra próbált építeni. Meg is voltak az újabb lehetőségek, de Horváth Rajmund, Ugrai Roland, majd a frissítésként érkező Adamcsek Máté sem tudta bevenni a tatabányai kaput. A korábbiakhoz képest kissé feljavult a hazaiak játéka, s ahogyan azonban ilyen esetben többször előfordult már, ezek a kihagyott vendéghelyzetek megbosszulták magukat, ugyanis egy bal oldali akció végén az ex-gyirmóti Vass Patrik passza után Jelena Richárd egalizált (1-1). Az egyenlítés további energiát adott a kék-fehéreknek, akik a rendes játékidő utolsó pillanataiban egy újabb bal oldali akcióból Harsányi révén meg is fordította a találkozót (2-1). A gyirmótiak teljesítménye látványosan visszaesett, szünet utáni produkciójával megérdemelten fordított a hazai gárda.
Akkori vezetőedzőnk Tamási Zsolt értetlenül állt a szünet utáni produkcióval kapcsolatban: – Ellentétes félidőket mutató mérkőzést játszottunk, hiszen az első játékrészben gólt rúgtunk, többször helyzetbe kerültünk, jól játszottunk, főleg a jobb oldalunk volt veszélyes. Szünet után azonban nem tudom mi történt csapatunkkal, óriási egyéni hibákat követtek el játékosaink a kapott góljainknál, amik ilyen szinten nem férnek bele, így sajnos megint pont nélkül maradtunk.
Szakmai vezetőnk gondolatai
Jelenlegi vezetőedzőnk Schindler Szabolcs nagyon bízik benne, hogy végre a siker ízét is megérezheti csapatunkkal, hiszen csak így tudnánk feljebb zárkózni a tabellán:
– A múlt heti Budafok elleni mérkőzésünkből is tanulnunk kellene, olyan tekintetben, hogy hasonló volt a mérkőzés forgatókönyve a korábbiakhoz, ugyanis megszereztük a vezetést, ami sajnos kicsi nyomást tett ránk, a szünet előtti percekben egyenlíteni is tudott a fővárosi csapat. A hozzáállással elégedett voltam, az eredménnyel azonban egyáltalán nem. Nem szeretném sokáig nyújtani a gondolatot, de az előttünk álló feladatra készülve kijelenthetem, hogy jól edz a csapat, de ez nem számít semmit, csak egy dolog számít, a pálya beszél, vasárnap kell jól teljesíteni a fiúknak azon a kilencven percen, mindenkinek oda kell tennie magát. A helyzetünkkel tisztában vagyunk, de minden sorozat megszakad egyszer.
Helyszín és időpont
Továbbra is ingyenese tekinthetőek meg a hétvégi találkozók, így a szombati NBII-as, valamint a vasárnapi Keglovich Megyei Kupa döntője, valamint az NBII-es találkozó egyaránt.
A Merkantil Bank liga másodosztályú küzdelemsorozatának 28. fordulójára kisorsolt mérkőzése, a Gyirmót FC Győr – OPUS Tigáz Tatabánya találkozó 2025 május 11-én vasárnap, kora este 19.00-kor kezdődik a Gyirmóti Sportcentrum centerpályáján, az ALCUFER Stadionban, de azok sem maradnak le az összecsapásról, akik esetleg nem tudják a helyszínen nézni, hiszen annak eseményeit, jeleneteit a www.gyirmotfc.hu oldalon található linkre kattintva élőben, később a YouTube-on keresztül felvételről, valamint honlapunkon olvasható állandó szöveges tudósításunkon követhetik.