– Úgy utaztunk Kozármislenybe, hogytudtuk, hogy nem lesz könnyû a Magyar Kupa mérkõzésünk – mondja Rengel Péter.Ez pedig be is igazolódott, mert a hazai csapat nagyon lelkes volt és továbbakar jutni a kupában. Voltak helyzetek mindkét kapu elõtt és egy teljesen nyíltmérkõzést játszottunk. Az is várható volt, hogy amelyik csapat gólt tud rúgni,az fogja megnyerni a kupa találkozót. Ez végül, Kiss Máté nagyon szépszabadrúgás góljával, nekünk sikerült. Nehéz mérkõzésen vagyunk túl és mivel acsapatnak minden gyõzelemre szüksége van, nagyon örülünk is ennek.

Nagyon szerényen hallgatod el, hogyebben neked, néhány bravúros védéssel és a büntetõ hárításával, nagyon komolyszereped van.

– Nekem az a dolgom, hogy kivédjem akapura tartó lövéseket és ez arra az is esetre is vonatkozik, amikortizenegyest rúg az ellenfelünk. Annak tehát nagyon örültem, hogy most sikerültmegoldanom a feladatomat és nem kaptunk gólt. A teljesítményemet pedig értékelia vezetõedzõ és a kapusedzõ, ahogyan ez megszokott nálunk a csapatban. Abüntetõ hárítása tudom, hogy fontos momentum volt, hiszen már nem sok idõ volthátra a mérkõzésbõl. Megerõsített bennünket és talán egy kicsit a fáradtságonis átsegített, hiszen nem sokkal utána, nekünk sikerült a kapuba találni.

Azt már a Felvidéki válogatottkapusaként, ellenünk is bebizonyítottad, hogy van érzéked a büntetõkhárításához. Mondhatjuk azt, hogy specialista vagy ebben?

– Azt semmiképpen se mondjuk, de a büntetõkhárítás nekem, valahogy mindig jól ment. Nagyon megfigyelem a rúgó játékosmozgását és csak ezután döntöm el, hogy melyik irányba mozdulok majd el. Arrais figyelek, hogy higgadt maradjak és így ne csak kitaláljam, hanem meg iszavarjam a rúgó játékost. Én ezt mindig egy 50 – 50 % – is esélyként kezelem,még akkor is ha tudom, hogy ez igazából nem így van. Specialistának azonban nemnevezném magam, már csak azért sem, mert még szeretnék hárítani néhányat és eztnem akarom elõre elkiabálni.

Felkészülési, NB III – as és MagyarKupa mérkõzésen már védtél az elsõ csapatunkban……

– Természetesen, szeretnék minéltöbb lehetõséget kapni, ami viszont kizárólag akkor lehetséges, ha élni tudokazokkal, amikor ezt megkapom. Egy kapusnak tehát, ilyen szempontból istürelmesnek kell lennie. Keményen kell dolgozni, készülni, mert csak ígytehetünk hozzá a csapat sikeréhez, ami a legfontosabb a számunkra.

 

Vasárnap, Albertirsán folytatta acsapatunk, ahol az idei bajnokságban nagyon megerõsödött Ceglédi VSE vendégeivoltunk. Ennek a mérkõzésnek azonban nem a végén, hanem az elején történt egydöntõ fontosságú esemény.

 

– A kilencedik percben jártunk, amikorNagy Patriktól kaptam meg a labdát és sikerült kicseleznem a hazai csapat bal oldalivédõjét, Preklet Csabát – idézi fel a történteket, Kõris Krisztián. Így lépéselõnybekerültem, de azt érzékeltem, hogy többnyire csak sárga mezes ceglédi játékosokvannak körülöttem. Viszont elõttem volt annyi hely, hogy kapura rúgjam a labdátés én ezt a megoldást választottam. Ez pedig most nagyon jó döntésnekbizonyult, mert a lövésem valóban jól sikerült. Nagyon örülök ennek, mert ezekszerint nem hiába volt a sok gyakorlás, a rosszabbik, tehát a bal lábammal.

Ez így igazi bomba gól volt. Rúgtálmár hasonlót a pályafutásod során?

– Utánpótlásban sikerült már néhánynagy gólt rúgnom, de a felnõtt bajnokságban ez az elsõ ilyen gólom. Nagyonörülök tehát ennek, mert ez volt az elsõ találatom a másodosztályú bajnokságban.Ez pedig gondolom, hogy minden labdarúgó számára örökre emlékezetes marad, amiaz én estemben, így hatványozottan igaz.

A lelátóról úgy érzékeltük, hogy eza találat egy kicsit meg is fogta a hazai gárdát. A pályán belül is lehetettezt érzékelni?

– A mérkõzés elején , nagyon erõsenkezdett a Ceglédi VSE és ezért valóban fontos volt, hogy mi szerezzünkvezetést. A gólom után, egy kicsit valóban visszafogottabb és óvatosabb lett ahazai csapat játéka, de ennél fontosabb volt, hogy mi viszont nyugodtabbantudtunk futballozni. Az elsõ félidõhajrájában pedig, újabb két szép góltszerezve, el is döntöttük a találkozót.

Egy bravúros idegenbeli találkozóután, most azonban ismét egy hazai bajnoki mérkõzés következeik…….

– Igen tudjuk, hogy ezek azidegenbeli gyõzelmek, akkor érnének igazán sokat, ha a hazai találkozóinkat ismeg tudnánk nyerni. Nagyon készülünk tehát, a következõ Szeged 2011 – Grosics Akadémiaelleni bajnoki találkozóra. A hazai közönségünket is szeretnénk végre egygyõzelemmel megörvendeztetni. A célunk eléréshez pedig szükséges is van apontokra, mert mi továbbra is azon vagyunk, hogy a következõ idényben ismét azélvonalban szerepelhessünk.  

Ezen a héten, erõteljesen bejelentkeztéla Gyirmót FC Gyõr elsõ csapatában.  

– Nagyon jól érzem magam a felnõttkeretben és érzem is magamon, hogy fejlõdök, erõsebb vagyok. Ezen a héten,kétszer is kezdõ voltam és remélem, hogy a játékommal nem is okoztam csalódást.Nagyon szeretnék egyre többet játszani az elsõ csapatunkban és ateljesítményemmel bebizonyítani, hogy helyem is van ott.