Szombaton délután egy élcsapat látogat listavezető együttesünkhöz, ugyanis a Puskás Akadémia FC II gárdája a dobogó alsó fokán tanyázva várja az összecsapást, ami így természetesen rangadónak nevezhető. Leendő ellenfelünkkel a második fordulóban is kiélezettnek mondható meccset játszottunk.

Az augusztus 6-án lejátszott felcsúti találkozónk meglehetősen parázsra sikeredett, ugyanis a hazai fiatalok jelentősen megnehezítették a dolgunkat. Pedig jól indult számunkra az akkori rangadónk, ugyanis bő tíz perc elteltével sikerült előnybe kerülnünk, amikor Madarász jobb oldali szöglete után a középen érkező Hajdú fejelt 10 méterről, ekkor még Bozó hárított, a kipattanó után azonban Szarka 5 méterről ballal a kapu jobb oldalába helyezett. Ezt követően több kecsegtető lehetőségünk is volt, de a támadásainkat középről szervező Madarász és Rácz, a jobb oldalról induló Iván, míg a balról próbálkozó Kicsun akcióiba is rendre hiba csúszott a befejezéseknél Az idő múlásával feljavult a hazaiak játéka, többször kerültek támadóik kapunk előterébe, de végül egy helyenként parázs hangulatú mérkőzésen taktikus játékkal sikerült megőriznünk az előnyt.

Weitner Ádám vezetőedző az őszi találkozónk után a „tavaszi” meccsen is győzelemre vezetné csapatunkat:

– Nagyon nehéz mérkőzést játszottunk Felcsúton, s valószínűleg, most sem lesz egyszerűbb elérni a célunkat. Szerencsére ideális körülmények között tudtunk készülni a tekintetben is, hogy a keretből, az eltiltott Kiss Norbert kivételével, mindenkire számíthatok, így a heti edzésmunka is tervezetten tudott haladni. Megfelelő a csapat önbizalma, erős a kohézió, szeretnénk szépen zárni az évet, amihez azonban maximális koncentrációra lesz szükségünk.

Az NB III Észak-Nyugati csoportjának 17. fordulójában, a Gyirmót FC Győr – Puskás Akadémia FC II találkozó szombaton 16 órakor kezdődik az ALCUFER Stadionban.