Molnár László kapusként, több mint 300 szlovák elsõ osztályú mérkõzésen szerepelt. 1982 – ben a Plastika Nitra csapatában kapta az elsõ profi szerzõdését, ahol hat évig védett. Ezután egy évig a ZVL Zilina, majd 1989 és 1994 között az Inter Bratislava kapusa volt, ahol két bajnoki címet szerzett. Innen Kassára szerzõdött és az FC Kosice csapatával is kétszeres szlovák bajnok lett. Ezekkel a csapatokkal pedig játszott a Bajnoki Ligája és az UEFA kupák selejtezõiben is. Négyszer jelölték Szlovákiában az Év Csapatába és 1995 – ben második helyen végzett az Év Játékosa sorozatban. A szlovák válogatottban 24 alkalommal kapott helyet és egy alkalommal még a csehszlovák nemzeti tizenegy kapuját is védte.

Az edzõi pályafutását 1998 – ban, pályaedzõként az FC Kosice csapatánál kezdte. Vezetõedzõként pedig, 2000 – ben a Dukla Banska Bystrica volt ez elsõ állomás, amelyet a Spartak Trnava és a Koba Senec követett, amely csapattal szlovák kupagyõztes volt. Ezt követõen egy évig Magyarországon dolgozott és az Újpest FC – vel sikerült elhódítania a Szuperkupát. 2003 – ban visszatért Szlovákiába és elõször a Dubova, majd a 2003 – 2004 –es szezonban ismét a Dukla Banska Bystrica gárdáját irányította. Ebben az évben, bajnoki ezüstérmet nyert a csapatával, amely a Bystricanak UEFA kupa szereplést, Molnár Lászlónak pedig az Év Edzõje díjat jelentette. A következõ évben Csehországban dolgozott, ahol az FC Slovacko játékosait a kupadöntõbe vezette. Ezután visszatért Szlovákiába és ismét a bajnokság második helyén végzett az Artmedia Bratislava csapatával és emlékezetes nemzetközi mérkõzéseket irányított a BL selejtezõkben. Az elmúlt években is több szlovák csapatnál dolgozott, hiszen két alkalommal is irányította a MFK Ruzomberok második csapatát és egy évre visszatért a Dukla Baska Bystrica – hoz is.

Molnár László a Felvidéki Válogatott szövetségi kapitánya és ebben a tisztségében, nemrég járt is az Alcufer Stadionban. Április végén egy felkészülési mérkõzésen találkozott egymással a Gyirmót FC Gyõr és a Felvidéki Válogatott. Ez a válogatott az idén nyáron, a negyedik helyen végzett a Kisebbségek Európa Bajnokságának 24 csapatos mezõnyében és ott lesz a 2018 – os világbajnokságon is.          

A tapasztalt szakember feladata lesz a Gyirmót FC Gyõr csapatát visszajuttatni az NB I – be.

Molnár László vezetõedzõ gyirmóti pályafutásához jó egészséget, és nagyon sok sikert kívánunk!