Gyászol a Gyirmót család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy életének 71. évében elhunyt Timár Jenő, a Gyirmót SE alapító tagja. Visszatekintő „Az 1992-es év decembere […]
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy életének 71. évében elhunyt Timár Jenő, a Gyirmót SE alapító tagja. Visszatekintő „Az 1992-es év decembere […]
Bővült a Gyirmót FC Győr második csapatának szakmai stábja. Szücs Gergely, aki korábban az Abda SE felnőtt gárdájának irányításáért felelt, […]
Aranyzápor az utánpótlásban, így is lehetne jellemezni a hétvégét, amelyet csapataink rendkívül eredményesen zártak, több aranyérmet is sikerült hazahozni a […]
A Koltai Tamás által vezetett együttesünk a téli felkészülést edzésekkel kezdi meg, ezt követően pedig sor kerül a már hagyománnyá […]
Felnőtt elsőszámú együttesünk január 19-én vág bele a téli alapozásba, először edzésekkel, majd fokozatos meccsterheléssel indítjuk az évet. Az első […]
Sorra vesszük Varga Barnabás eddigi karrierjét, és azt az utat, amely Gyirmótról egészen a görög bajnokság egyik legsikeresebb klubjáig, az […]
Dobozi, Nagy K. és Katona távozása után, az idei első új igazolásáról is beszámolhat a Gyirmót FC Győr labdarúgócsapata. Az […]
Klubunk tulajdonosai, vezetői, edzői, játékosai és munkatársai nevében, Boldog Új Évet Kívánunk szurkolóinknak, támogatóinknak!
Hiába a futballszünet, két fiatal labdarúgó, még a karácsony előtti napokban is keményen edzett a felújított, modern győrszentiváni pályán. Nem […]
A Gyirmót FC Győr tulajdonosai, vezetősége, játékosai és kollégái nevében minden kedves szurkolónknak boldog karácsonyt és kellemes ünnepeket kívánunk!
