A volt szlovák utánpótlás válogatott középpályás a román élvonalbeli Academica Clincentől érkezik Gyirmótra, miután szerződést bontott romániai klubjával.

A 26 éves 182 centiméter magas középpályás Szlovákiában az FK Senica és SFK Sered csapatában összesen 112 élvonalbeli mérkőzésen szerepelt, és 6 gólt szerzett, majd a Román bajnokságban 52 mérkőzésen lépett pályára és ez idő alatt 2 gólt szerzett. Többször szerepelt az U18-as, később az U20-as utánpótlás válogatottban. A román bajnokság legtöbb labdát szerző középpályásai közé tartozott az elmúlt szezonban.

„Az őszi szereplés után egyértelmű volt, hogy csapatunkat több poszton szeretnénk megerősíteni, ennek keretében, folyamatos tárgyalások eredményeként igazoltuk le Denist a román élvonalból, aki stabilabbá teszi reményeink szerint a középpályánkat. Denis egy tapasztalt, két bajnokságban is az élvonalban szereplő középpályás, azt reméljük, hogy azokat az erényeket, amelyek a román élvonalban jellemezték Őt, nagyon sok labdát szerzett, stabilitást adott a csapatának, ezt nálunk is hasonlóképpen fogja érvényesíteni tavasszal.” – mondta új igazolásunkról szakmai igazgatónk, Tamási Zsolt