Dunaharaszti MTK:

Gyatyel – Bíró, Rétsági, Ferenczi,Márton – Rebecsák (Dallos 67. perc), Mendebaba, Gacsal, Vitányi – Rusvay(Farkas P. 89. perc), Szenes (Nyéki 90. perc)  

Vezetõedzõ: Króner Péter

 

Gyirmót FC Gyõr II:

Rengel – Nyakas (Kovács – Galavics 59. perc), Nagy B., Tiba,Széles I. Németh Zs. (Papp R. 63. perc) – Gál I., Tóth L., Farkas Z. – FeketeT. (Csongrádi 82. perc), Vörösbaranyi

Vezetõedzõ: Nagy László

 

Jól kezdte a Dunaharaszti MTK elleni bajnoki mérkõzését, aGyirmót FC Gyõr második csapata. Fél óra alatt, akár több gólos elõnyt isszerezhettek volna, de még ziccer helyzeteket is elhibázták. A futball íratlanszabálya pedig most is beigazolódott, mert egy szöglet után, a hazai csapat belsõvédõje, Ferenczi Máté fejelt a Gyirmót kapujába. A második félidõben, továbbtartott a Gyirmót FC Gyõr második csapatának fölénye, de ekkor már nem voltakigazi helyzetei a csapatunknak. A játék képe alapján, nem érdemelt vereséget aGyirmót második csapata, de a pontszerzéshez, a gólhelyzeteket ki kellett volnahasználni.      

 

Króner Péter vezetõedzõ értékelése:

Egy nagyon alacsony színvonalú mérkõzést játszottunk ma,amelyen rengeteg technikai hibát vétettek a játékosok. Egy rögzített szituációutáni fejes gól, így ma elég volt a számunkra, a három pont megszerzéséhez. Azeredménynek örülünk tehát, de a játékunk ma nem volt igazán elfogadható.    

 

Nagy László vezetõedzõ értékelése:

Az egész heti edzésmunkánk alapján, nagyon bizakodó voltam abajnoki mérkõzésünk elõtt. Ez az érzésem, az elsõ fél óra játékát látva, be isigazolódott. Ekkor komoly fölényben játszottunk és volt három óriási gólhelyzetünk.Sajnos ezeket azonban elhibáztuk és a félidõ utolsó percében, gólt is kaptunk. Eza találat pedig megtörte a csapatunkat, hiszen hetek óta nagyon rossz szériábanvagyunk. Így a második félidõben már csak meddõ mezõnyfölényben futballoztunk,de a gól nem volt benne a játékunkban.