– A horvátországi edzõtáborozás során, folytattuk azt atanulási folyamatot, amit elkezdtünk a szakmai igazgató Hannich Péterrel. Ilyenszempontból tehát nagyon hasznos volt ez a hét, hiszen napközben és este isvoltak taktikai megbeszéléseink a csapattal. A helyszín is nagyon kellemesvolt, mert a játékosoknak minden maradéktalanul megfelelõ volt a felkészülésreés a pihenésre. Így természetesen a közösségünk is sokat erõsödött, ami szinténkomoly cél és feladat volt az edzõtáborozás során. Az edzésmunkával iselégedett voltam, hiszen sokat gyakoroltuk azt a bátrabb és kezdeményezõbbjátékot, amit mi szeretnénk megvalósítani. Sajnos a mérkõzésekkel viszont nem volt szerencsénk, mertcsak a legelsõ találkozót tudtuk értékelhetõen lejátszani. A másodikmérkõzésünkön már olyan szélvihar volt, amely tulajdonképpen eldöntötte azeredményt. A helyosztót pedig már nem is tudtuk lebonyolítani és ezeket sajnálom,mert hasznosak lettek volna ezek a meccsek.  

  

A három új igazolásunk és több fiatal labdarúgónk is ottvolt Horvátországban. Milyen benyomásokat szerzett róluk?

 

– Az újonnan érkezett labdarúgók beilleszkedését mindigelõsegíti egy edzõtábor, és ez így volt a mi csapatunk estében is. Viszont ígyis szükség van egy kis türelemre, egy – egy labdarúgó klubváltása esetén. Azérkezésükkel azonban megvalósult az tervünk, hogy minden poszton legyen kétolyan játékosunk, akik a versenyhelyzet miatt is motiválják egymást. A rutinosVillám Balázs és a pályafutása elején nagyon jól induló, Szilvási Péterérkezésével a védelmünk ilyen téren teljessé is vált. A fiatalok, tehát CsongrádiMárk és Gelencsér György pedig a középpályás sorban kaphatnak szerepet, és vanis bennük fantázia. A támadó, Horváth Roland pedig már elkezdte rúgni a gólokatezzel is igazolva, hogy tehetséges, gól érzékeny labdarúgó.

 

A játék, az új gondolkodásmód és a játékos kerettekintetében, hol tart most a Gyirmót FC Gyõr?

 

– Mivel mi a szezon közben jöttünk, az elsõ körbenmegpróbáljuk a meglévõ játékos keret saját humán erõforrását feltérképezni éskihasználni. Mostanra úgy látjuk, hogy hátul és középen meg is vagyunk, tehátrendelkezésre állnak azok a labdarúgók, akik meg tudják valósítani azelképzeléseinket. A támadósorunkat azonban még szeretnénk megerõsíteni, mert azeredményesség egy most építkezõ csapat esetében is fontos szempont. A játékunkpedig alakul és ennek egy jó visszaigazolása volt a Dunaszerdahelyi AC ellenifelkészülési találkozónk. Azon sok visszaigazolást kaptunk és ez elsõsorban ajátékosok számára fontos, mert ez erõsíti meg azt a szemléletváltozást, amit miaz elsõ perctõl kezdve kérünk. Az ugyanis meggyõzõdésünk, hogy az igényes, agyõri hagyományokkal rendelkezõ közönség, kizárólag a mozgalmas, látványos éstámadó szellemû focira lesz kíváncsi.           

 

Nyíregyházán folytatódik a számunkra a bajnokság, a hónapvégén. Milyen tennivalók és feladatok vannak addig?

 

– A játékunkat az idõ fogja finomítani, hiszen az edzésekegyre inkább a játékról szólnak majd. Három fontos edzõmérkõzést is játszunkmég és a Szolnoki MÁV FC, az FK Senica és az Újpest FC igazán minõségiellenfelek lesznek. Ezeken látnunk kell a fejlõdésünk ívét, tehát egyre többetabból, amit gyakorolunk. Nagyon fontos szakasz vár még ránk tehát a bajnokirajtig, és az a legfontosabb, hogy a játék értésében legyünk készen aNyíregyháza elleni rajtra. Én úgy látom, hogy a játékosok próbálják is követni,megvalósítani az új stílust, tehát sikerült ezt a számukra érthetõvé tenni. Avizsga azonban a bajnoki mérkõzés lesz, mert mindenhol annak az eredményétírják le.