A Merkantil Bank Liga 27. fordulójában csapatunk hazai pályán fogadja a Budafoki MTE csapatát 2025. május 04-én, vasárnap 19 órától.

Ellenfelünkről

A Budafoki MTE gyökerei egészen az 1912-es alapításig nyúlnak vissza. A klub története során több névváltoztatáson ment keresztül, például Budafoki MTE Kinizsi Sportegyesület, Budafoki MTE-Törley, Budafoki LC, Budafoki Lombard labdarúgó Club, Budafoki Labdarúgó Club, Budafoki MTE-Újbuda, míg végül 2016 nyarától ismét Budafoki MTE néven szerepel.

A 2024-es év során edzőváltás történt a klubnál. Dajka László lemondását követően Nikház Márk vette át a csapat irányítását, először megbízottként, majd októbertől főállású vezetőedzőként. Az ő vezetésével a csapat két győzelmet és három döntetlent ért el az első hat hétben. A klub 2025 januárjában meghosszabbította Nikház Márk és a teljes szakami stáb szerződését.

2025 márciusában edzőváltás következett a klub életében. A Budafok 17 mérkőzésből 5 győzelmet, 5 döntetlent és 7 vereséget könyvelhetett el, miközben a csapat a szezon közepén felkerült a tabella felsőházába. Azonban a közelmúltbeli gyengébb teljesítmény már nem volt elég ahhoz, hogy stabilizálja a csapat helyzetét, így a vezetőség a fiatal tréner menesztése mellett döntött. A csapat irányítását Mészöly Géza vette át.

Mészöly Géza legutóbb az Újpestet irányította, ahova még tavaly február elején tért vissza, irányításával 13 bajnoki mérkőzésen 4 győzelem, 1 döntetlen és 8 vereség volt a csapat mérlege, míg a Magyar Kupában a legjobb 16 között búcsúztak a későbbi győztes Paks ellen.

A Budafok az elmúlt években jelentős fejlődést mutatott. A 2015-2016-os szezonban még az NB III-ban szerepeltek, de a következő évben bajokként feljutottak az NB II-be. A 2019-2020-as szezonban a második helyen végeztek az NB II-ben, így 74 év után ismét az NB I-ben szerepelhettek. 

A klub történte során számos neves játékos és edző fordult meg a Budafoki csapatnál. Olyan legendás labdarúgók játszottak itt, mint Zakariás József, az Aranycsapat játékosa, valamint Csordás Lajos, Noskó Ernő, Mezey György, Verebes József, Kapitány Sándor, Vizi Sándor, Fatér Károly, Esterházy Márton, Jakab János, Tepszics Ignác, Mörtel Béla, Pintér Attila és Lovrencsics Gergő. Edzőként pedig olyan nevek dolgoztak a klubnál, mint Sebes Gusztáv, Marosvári Béla és Mészöly Kálmán. 

A BMTE a 2024/2025-ös Merkantil Bank Liga NB II szezonban eddigi 26 mérkőzést követően, 8 győzelmet, 7 döntetlent és 11 vereséget ért el. A csapat 38 gólt szerzett és 47-at kapott, így 31 ponttal a 11. helyen áll a tabellán.

A BMTE eredményei a bajnokságban

1. forduló: Budafoki MTE – Budapest Honvéd FC 3-3
2. forduló: Kisvárda Master Good – Budafoki MTE 1-2
3. forduló: Budafoki MTE – Vasas FC 0-1
4. forduló: Budafoki MTE – Kolorcity Kazincbarcika SC 0-5
5. forduló: Opus Tigáz Tatabánya – Budafoki MTE 1-2
6. forduló: Budafoki MTE – HR-Rent Kozármisleny 1-1
7. forduló: FC Ajka – Budafoki MTE 2-2
8. forduló: Budafoki MTE – Soroksár SC 2-1
9. forduló: Mezőkövesd Zsóry FC – Budafoki MTE 3-3
10. forduló: Budafoki MTE – Aqvital FC Csákvár 2-1
11. forduló: BVSC-Zugló – Budafoki MTE 0-0
12. forduló: Budafoki MTE – Gyirmót FC Győr 1-1
13. forduló: Szentlőrinc – Budafoki MTE 3-2
14. forduló: Budafoki MTE – Békéscsaba 1912 Előre 0-1
15. forduló: Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Budafoki MTE 1-2
16. forduló: Budapest Honvéd FC – Budafoki MTE 1-2
17. forduló: Budafoki MTE – Kisvárda Master Good 2-4
18. forduló: Vasas FC – Budafoki MTE 2-0
19. forduló: Kolorcity Kazincbarcika SC – Budafoki MTE 1-0
20. forduló: Budafoki MTE – Opus Tigáz Tatabánya 2-3
21. forduló: HR-Rent Kozármisleny – Budafoki MTE 2-0
22. forduló: Budafoki MTE – FC Ajka 1-2
23. forduló: Soroksár SC – Budafoki MTE 3-2
24. forduló: Budafoki MTE – Mezőkövesd Zsóry FC 3-1
25. forduló: Aqvital FC Csákvár – Budafoki MTE 1-2
26. forduló: Budafoki MTE – BVSC-Zugló 2-2

Egymás elleni mérlegünk

A Budafoki MTE és csapatunk eddig 12 alkalommal találkozott egymással tétmérkőzésen. 

Hazai mérkőzések

Dátum

Ford. Verseny (évad) Hazai Vendég Eredmény
2023-08-13 – 17:30:00 3 Merkantil Bank – 2023/2024 Gyirmót

Budafok

1 – 1

2023-02-12 – 14:00:00

23 Merkantil Bank – 2022/2023 Gyirmót Budafok

2 – 1

2019-11-24 – 17:00:00

18 Merkantil Bank Liga – 2019/2020 Gyirmót Budafok

1 – 1

2019-03-03 – 17:00:00

26 Merkantil Bank – 2018/2019 Gyirmót Budafok

2 – 1

2018-05-27 – 17:00:00

37 Merkantil Bank – 2017/2018 Gyirmót Budafok

1 – 2

2004-10-23 – 14:30:00

11 NB. II. (Hummel-csoport) – 2004/2005 Gyirmót Budafok

1 – 0

Idegenbeli mérkőzések

Dátum Ford. Verseny (évad) Hazai Vendég Eredmény

2024-11-03 – 13:00:00

12 Merkantil Bank – 2024/2025 Budafok Gyirmót

1 – 1

2024-02-11 – 14:00:00

20 Merkantil Bank – 2023/2024 Budafok Gyirmót

1 – 3

2022-08-17 – 19:00:00

4 Merkantil Bank – 2022/2023 Budafok Gyirmót

0 – 0

2018-09-02 – 17:00:00

7 Merkantil Bank – 2018/2019 Budafok Gyirmót

1 – 0

2017-11-19 – 13:00:00

18 Merkantil Bank – 2017/2018 Budafok Gyirmót

1 – 0

2005-05-15 – 17:00:00

26 NB. II. (Hummel-csoport) – 2004/2005 Budafok Gyirmót

1 – 4

Visszatekintő

A Merkantil Bank Liga 12. fordulójában látogatott a Gyirmót FC Győr a BMTE csapatához 2024. november 03-án.

Percről – percre

2. perc: Lorentz jobb oldali beadása után a rövid saroknál érkező Merényi 5 m-ről a bal alsó sarokba lőtt. 1-0.

23. perc: Lorentz buktatta Ugrait a hazai kapu előterében, amiért a játékvezető büntetőt ítélt. A sértett jobbal a jobb alsó sarokba lőtt. 1-1.

Teljes mérkőzés

Vezetőedző nyilatkozatok

Nikházi Márk: „Az előző évek meghatározó csapatával játszottunk, de szerencsére mi kezdtük jobban a mérkőzést, az előnyt is hamar meg tudtuk szerezni. Az első fél órában eldönthettük volna javunkra a találkozót, hiszen olyan lehetőségünk is volt, ami után a vendégek a gólvonalról mentettek. Ezután azonban feljebb jött a Gyirmót aminek eredményeként egy jogos büntetőből egyenlíteni is tudott. Két játszó csapat találkozott ma, mindkettő szereti birtokolni a labdát, összességében megérdemelt eredmény született.”

Tamási Zsolt: „Meg kell becsülnünk ezt az eredményt, hiszen bealudtunk a mérkőzés kezdetén, így szinte azonnal hátrányból indultunk. Szerencsére azonban hamar kiegyenlítettünk, ami után volt időszak, amikor a hazaiak többet birtokolták a labdát, de igazán nagy helyzetig nem jutottak el. Pozitívum, hogy hat huszonkettő év alatti játékos volt csapatunkban. Hiányérzetem azért van, mert rengeteg olyan lehetőségünk volt, amiből lekontrázhattuk volna ellenfelünket, de technikai hibák és rossz passzok miatt ezek meghiúsultak.”

Összefoglaló

Jegyinformációk

Tájékoztatjuk kedves szurkolóinkat, hogy a bajnokság végéig a hazai mérkőzések ingyenesen tekinthetők meg.

A vasárnapi mérkőzést a Gyirmót FC Győr Youtube csatornáján élőben közvetítjük.

Honlapunkon szöveges tudósítást olvashatnak a találkozó eseményeiről.


Merkantil Bank Liga 27. forduló
Gyirmót FC Győr – Budafoki MTE
2025.05.04. vasárnap 19:00
Győr-Gyirmót, ALCUFER Stadion